Gyűrűk Ura, Star Wars és Harry Potter: ezekről szól majd a streamingháború

2021. február 2. – 16:51

frissítve

Gyűrűk Ura, Star Wars és Harry Potter: ezekről szól majd a streamingháború
Illusztráció: Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Még nagyon korai fázisban van az első Harry Potter-tévésorozat az HBO-nál, adta hírül pár nappal ezelőtt a Variety. A projektről egyelőre semmit sem tudni, de a szaklapok különböző forrásai egyértelműen állítják, hogy megkezdődtek a munkálatokat a háttérben a jogokat birtokoló Warnernél, amelyhez az HBO is tartozik. A Harry Potter csak egy újabb nagy név a kisképernyős forradalomban, amelyen egyre jobban látszik a következő évek trendje. Vagyis az elmúlt évtizedekben mozikra jellemző pénzből olyan minőségű sorozatokat csinálni, mint a nagy hollywoodi blockbusterek.

A trend egyértelműen abba az irányba tart, hogy minden streaminggel rendelkező stúdió igyekszik a legnagyobb nevek jogait megszerezni, majd abból sorozatot csinálni, mert a peak tv-időszakban eljutott oda a sorozatgyártás, hogy túl sok produkció készül, és – ahogy a mozikban is – egyre nehezebb teljesen új alkotásokra felhívni a figyelmet, ha közben a konkurencia Marvel- meg Star Wars-sorozatokkal szipkázza el az érdeklődést. Ezért össze is szedtük, hogy a nagy streamingszolgáltatóknál milyen nagy sorozatok készülnek a jövőben, amelyek komolyan meghatározhatják az évek óta zajló streamingháborút.

Amazon Prime

Fotó: New Line Cinema
Fotó: New Line Cinema

Az Amazon az Apple-höz vagy a Disney-hez képest gyorsabban kapcsolt az aktuális trendekkel kapcsolatban. A cég az elmúlt években években képes volt pár kritikuskedvenc sorozatot összehozni (Transparent, Bosch, ZeroZeroZero, Patriot), azonban a franchise-okkal meggyűlt a baja. A Jack Ryan-sorozat nem lett akkora durranás, mint várták, a Carnival Row meg egyenesen szörnyű lett, pedig a készítőknek sikerült egy érdekes politikai fantasyvilágot létrehozni, amelyben rengeteg potenciál rejlik, de Cara Delevingne és Orlando Bloom lelketlen színészi játéka, és a nevetséges dramaturgia elijesztette a nézőket. Nagy lendülettel kezdett, aztán szép lassan kidurrant a Man in the High Castle, a parádés szereposztású Good Omens és a Tick is. Pedig az egyik egy Phillip K. Dick, a másik Terry Pratchett és Neil Gaiman munkájából készült, a Tick pedig egy évtizedek óta népszerű képregénykarakter. Valahogy mégsem sikerült bomba franchise-t csinálni belőle.

Az egyetlen reményt az Expanse és a The Boys sorozat adja. Előbbit három évad után lőtte le a SyFy, majd maga Jeff Bezos tulajdonos jelentette be, hogy a sorozat az Amazonon folytatódik. De hiába az Amazon végtelen pénze, az Expanse produkciós minőségben megmaradt a SyFy színvonalán, és nem tudott felnőni a „Trónok harca az űrben” típusú potenciáljához, amely a könyvek alapján megvan benne. A hatodik évaddal véget is ér a sorozat. A The Boys egy képregény alapján készült, és ahhoz képest, hogy mire megjelent az első évad, már tele volt szuperhősökkel minden felület, meglehetősen jól fogadta a közönség, és az Amazon első olyan produkciója lett, amelyre lehet jövőt építeni. A második évad nézettségi rekordot döntött az Amazonon, szóval nemcsak új évadok készülnek, hanem már spinoffban is gondolkodik a stúdió.

Fotó: Amazon
Fotó: Amazon

A The Boys viszont csak egy a több tucat szuperhősös sorozat mellett, ezért a cég az elmúlt években őrült nagybevásárlásba kezdett. 250 millió (!) dollárért megvették a Gyűrűk ura jogait, amelyből 2021-ben érkezhet meg az első évad, majd később rákapcsoltak, és a következő években egy tucat nagyköltségvetésű, ismert popkulturális termékből készülő produkció érkezik az Amazonhoz. Ezektől egyértelműen azt várják, hogy felvegye a versenyt az egyre szűkülő piacon.

  • A Gyűrűk Ura-sorozat (2021): erről még mindig nagyon keveset lehet tudni azon kívül, hogy a trilógia előtt játszódik majd, öt évadot terveznek belőle, és minden idők legdrágább tévésorozata lesz.
  • Invincible (2020 március): felnőtt animációs filmsorozat a Walking Dead-képregények miatt is ismert Robert Kirkman szuperhősös képregényéből.
  • The Underground Railroad (2021): fikciós történelmi drámasorozat a Holdfénnyel Oscar-díjat nyerő Barry Jenkins rendezésében és Brad Pitt produceri munkájával. A minisorozat Colson Whitehead nagy sikerű regénye alapján készül.
  • Fallout: A népszerű posztapokaliptikus videójátékokból készülő sorozat ránézésre is baromi drága lesz, de annyit már lehet hallani, hogy nem valamelyik játék történetét dolgozza fel, hanem egy önálló történetet mesél el a már ismert világban.
  • Sorozat lesz a Tudom mit tettél tavaly nyáron c. kultikus tinihorrorból, és fejlesztés alatt van egy sorozat az 1997-es Event Horizon űrhorrorból is.
  • Az Expanse után lesz még bőven sci-fi is, és ezek mind adaptációk. Sorozat készült William Gibson cyberpunk legenda A periféria regényéből, Robert Jordan Az Idő Kereke regényeiből (bár ez inkább fantasy), a kultikus Ringworld könyvből, illetve az 1999-es Galaxy Quest – Galaktitkos küldetés film is kap egy sorozatot, ha minden jól halad.
  • Ezeken kívül Nicolas Cage főszereplésével drámát csinálnak Joe Exotic történetéből, és valami készül a háttérben A lány a sárkánytetoválással kapcsolatban is.

Disney+

FOTÓ: Imdb
FOTÓ: Imdb

Már több cikkben is kiveséztük (itt és itt például), hogy a Disney a következő években több tucat sorozatot csinál a felületére főleg a Star Wars, a Marvel és a Pixar-animációs filmek világából. A Disney az Amazonnal vagy a Netflixszel szemben könnyebb helyzetben van, hiszen nemcsak a már említett Star Wars, Marvel és Pixar kínál rengeteg új produkcióhoz muníciót, hanem a Fox megvásárlásával több száz más márkához is hozzáfértek.

A Disneyt sok kritika érte, hogy a klasszikus meséken és filmeken kívül nincs semmi új és friss a felületén a hatalmasat robbantó Mandalorianen, és a nemrég elindult WandaVisionön kívül. Ez már nem sokáig lesz így, mert ha minden a tervek szerint halad, akkor a Disneynek annyi blockbuster tévésorozata lesz, hogy az eddig lépéselőnyben haladó konkurencia felkötheti a nadrágját.

  • The Mighty Ducks: Game Changer (2021 március): a Kerge kacsák című '90-es években népszerű jéghokis filmek sorozatos folytatása.
  • Három Marvel-sorozat jön 2021-ben, a Loki, a Ms. Marvel és a Hawkeye. Ezeket később követi még az Armor Wars, az Ironheart, a Moon Knight, a She-Hulk és a Secret Invasion.
  • Jönnek Star Wars-sorozatok is, mint a, a Book of Boba Fett, az Acolyte, az Andor, az Ahsoka, a Lando, az Obi-Wan Kenobi és a Rangers of the New Republic, de idén folytatódik a Clone Wars, és készül még animáció Star Wars: Bad Batch címmel.
  • Sorozat készül az 1988-as Willow c. fantasyből is.
  • Előzménysorozatot kap a Szépség és a szörnyeteg (Little Town), spinoffot a Szörny Rt. (Monsters at Work), a Hercegnő és a béka (Tiana) és a Hős6os (Baymax), illetve sorozat formában folytatódik a Moana is.

Netflix

Fotó: Netflix
Fotó: Netflix

A Netflix ugyan hatalmas lépéselőnnyel indult a konkurenciához képest, de ahogy egyre több stúdió kezdett el saját streaminget indítani, úgy kell a cégnek egyre inkább új márkanevekhez fordulnia. Például a Marvel-sorozatok, amelyek hiába voltak népszerűek a Netflixen, a Disney grandiózus tervei miatt ebben a homokozóban többé nem játszhat a cég.

Nem véletlen, hogy az elmúlt években a szokásos minőségi Netflix-sorozatok mellett megjelentek a jóval nagyobb blockbusterek is, mint az Umbrella Academy vagy a Vaják, illetve talán már ide lehet sorolni a teljesen saját fejlesztésű Stranger Thingst is. A Vajákkal egyértelműen hatalmas céljai vannak a Netflixnek, hiszen a második évad mellett már csinálnak egy hatrészes előzménysorozatot is. Annak ellenére, hogy a kritikusok nem fogadták a legjobban, de még így is nagyobb sikere volt, mint a Netflix többi próbálkozásának arra, hogy nyerő franchise-t hozzanak létre.

Fotó: Imdb
Fotó: Imdb

Hiába próbálkoztak sci-fi és fantasy vonalon is, valahogy rendre maximum közepes színvonalat sikerült produkálni. Nem futott be a Warrior Nun, az Altered Carbon vagy a Lost in Space sem, ahogy a Locke & Key képregény-adaptáció vagy a Száll a kakukk fészkére előzményének szánt Ratched sem. A változó színvonalú animeadaptációkról (Castlevania, Dragon's Dogma, Ghost in the Shell) nem is beszélve.

Az látszik, hogy a Netflix még mindig jobb produkciókat gyárt a saját, mint hozott ötletből, azonban a betervezett vagy fejlesztés alatt álló produkciókból látni lehet, hogy nem tettek még le arról, hogy beszálljanak a nagy költségvetésű sorozatok gyártásába. Az más kérdés, hogy a többi céghez képest a Netflix feltűnően nagyobb bátorsággal nyúl a videójátékokhoz.

  • Jupiter's Legacy (2021): Mark Millar szuperhősös képregényének adaptációja
  • Cowboy Bebop (2021): minden idők egyik legjobb animesorozatának élőszereplős feldolgozása. Ezzel a műfajjal már egyszer befürdött a Netflix (lásd Death Note), pedig a Cowboy Bebop cyberpunk-űrwestern koncepciójában rengeteg potenciál van.
  • Lesz vagy készül egy csomó videójátékos sorozat is, például a Resident Evilből, a Magic: The Gatheringből, a Cyberpunkból, a Tomb Raiderből, a Splinter Cellből, a Sword Art Online-ból, a Diablóból, az Assassin's Creedből pedig lesz élőszereplős, animációs és animesorozat is.
  • Valamikor elkészül Neil Gaiman évtizedek óta körbeudvarolt képregényéből, a Sandmanből is egy sorozat.
  • Fejlesztik Az utolsó léghajlító élőszereplős változatát is.
  • Spinoffot kap a Netflixtől a Vikingek sorozat Valhalla alcímmel.
  • Anime vonalon is erősítenek Godzillával, a Resident Evillel (ugyanis két különböző produkció is készül belőle a Netflixnél), az Army of the Dead horrorfilmből és King Kongból.
  • Saját sorozatot kap a kultikus 1979-es A Harcosok film, és Conan, a barbár is, de jön a spinoff a Kártyavárhoz is, illetve a Netflix megszerezte a Narnia-könyvek jogait is.

HBO

Fotó: Warner Bros
Fotó: Warner Bros

Nálunk még az HBO Go jelenti az Warner/HBO saját streamingjét, de hamarosan mindenhol a világon átveszi a helyét majd az HBO Max. Ez azért is fontos, mert az HBO egyértelműen a peak tv korszak úttörője, ahol eddig a minőséget preferálták a mennyiség helyett. Ez a hírek szerint erősen változni fog, és láthatóan meg is kezdődtek az első lépések ebbe az irányba.

Az HBO óriásit húzott a Trónok harcával, ami megmutatta, hogy óriási igény van a kifejezetten nagy volumenű, epikus produkciókra a kisképernyőn is. Az HBO pedig a konkurenciához hasonlóan vad feldolgozásrohamba kezdett, sorozatot csinált a Westworldből, Perry Mason karakteréből és Az Úr sötét anyagai-regényekből, de valahogy egyik sem tudott felnőni a Trónok harcához, de akár még a True Bloodhoz sem, hogy egy másik népszerű franchise-t említsünk. Egyedül a Watchmen bizonyult telitalálatnak, de amiatt meg annyit rinyált már Alan More, az eredeti képregény írója, hogy Damon Lindelof nem akar és nem is fog még egy évadot készíteni belőle, sajnos.

Fotó: HBO
Fotó: HBO

A többiekhez képest az HBO még így is óvatosabban nyúl ismert franchise-okhoz, de ha hinni lehet a fejlesztés alatt álló produkciókról szóló pletykáknak, akkor ez pár éven belül változni fog.

  • House of the Dragon (2022): elvileg több Trónok harca-spinoff is készülőben van, sőt, egyet már a pilot után el is kaszáltak. A House of the Dragon a Targaryen család történetét meséli majd el. Ezen kívül bejelentették a Dunk & Egg adaptációját is, ami George R.R. Martin Trónok harca világában játszódó regénye a Trónok harca történései előtt évekkel. De állítólag már egy animációs sorozatot is tervbe vettek.
  • Az HBO első videójátékos projektje a The Last of Us történetének feldolgozása lesz, ha elkészül.
  • Sorozatot csinálnak az Oscar-díjas Élősködők című koreai filmből, illetve az 1988-as Mániákus zsaru akcióhorrorból és az 1987-es Hellraiserből is.
  • Valamilyen folytatást kap a True Blood is évekkel a sorozat befejezése után.
  • Korai fázisban van az első Harry Potter-sorozat előkészítése.
  • J.J. Abrams dolgozik a Justice League Dark sorozatos feldolgozásán, amiről egyelőre nem tudni, mennyire kapcsolódik a mostani DC-filmekhez.
  • A 2022-re tervezett The Batman mozifilm kap majd egy spinoff sorozatot is, de egyelőre erről is keveset tudni.
  • Szintén spinoff sorozat készülhet az Öngyilkos osztagból, illetve még egy pár DC-képregényből.
  • Újra előveszik Az utolsó mohikán történetét is.
  • Egyszeri alkalomra visszatér a Jóbarátok, de minisorozatként a Szex és New York is kapott egy új évadot.

A végén még érdemes megemlíteni az Apple-t is, bár az Apple+ érezhetően más irányba halad a konkurenciához képest, és az HBO-iskolát követi, vagyis inkább kisebb, minőségi sorozatokra koncentrálnak, mint nagy blockbusterekre. Az egyedüli kivételt a 2021-re tervezett Alapítvány-adaptáció jelenti, ami Isaac Asimov talán legmeghatározóbb regénysorozata.

Ezek a streamingfelületek már itthon is elérhetőek vagy azon lesznek (lásd Disney+), de közben más amerikai felületek is próbálják tartani a tempót inkább kevesebb, mint több sikerrel. Az NBC-hez tartozó Peacockon már le is ment A szép új világ, Aldous Huxley meghatározó regényéből készült sorozatának első évada, de nem hagyott túl nagy nyomot maga után, és nem is lesz folytatása. A jövőben készülnek valamivel a Battlestar Galacticával és a Kaliforniába jöttemmel kapcsolatban is, de ezek ránézésre is kevesek ahhoz, hogy a Peacock meghatározó tudjon lenni egy ennyire telített piacon.

Fotó: outnow.ch
Fotó: outnow.ch

A Peacock mellett meg kell még említeni a CBS All Accesst és a Hulut is. Előbbi szinte mindent a Star Trek-jogokra tett fel (Discovery, Picard, Lower Decks és jön majd a Strange New Worlds és a Section 31 is), de felélesztették az Alkonyzónát, illetve megpróbálkoztak egy Stephen King-adaptációval (The Stand) is. A nagy húzásuk a Grease 10 részes musicalsorozatos újragondolása, illetve a Flashdance-remake lehet.

A Hulunak pedig kétséges a jövője, hiszen részben a Disney tulajdonolja, és előbb-utóbb valószínűleg magába olvasztja a felületet valamilyen módon. Pedig akadtak itt érdekes produkciók, mint a Szolgálólány meséje, a Castle Rock vagy a Devs, de franchise vonalon nem igazán jött össze semmi. Pedig két Marvel-projektet, a Runawayst és a Hellstromot is megkapták, de egyik sem aratott osztatlan sikert. Mindenesetre a Hulura majd érkezik valamikor sorozat a Galaxis útikalauz stopposoknak-ból, antológiát kap az American Horror Story, illetve a Hulu megszerezte a jogokat az Y: The Last Man képregényhez, ami a 2000-es évek egyik legnépszerűbb nem szuperhősös képregénye volt.

(Disclaimer: A listákon szereplő sorozatok között több olyan is van, ami csak fejlesztés alatt áll, ami még nem jelenti azt, hogy végül ténylegesen el is készül az említett sorozat, csak azt, hogy dolgoznak az előkészítésén)

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!