A twitterezők felfedezték a zsírosdeszkát, és nincsenek elájulva tőle

2024. október 15. – 20:53

Másolás

Vágólapra másolva

Az internet népe és a Daily Mail felfedezte a magyar sportpályák elengedhetetlen kellékét, a lilahagymával megpakolt, fűszerpaprikával meghintett zsíros kenyeret. Ami a hazai sportbarátoknak a világ legfinomabb étele, az nemzetközi közönség körében finoman szólva sem aratott osztatlan sikert, legalábbis erre lehet következtetni abból a sok negatív kommentből, amit egy múlt szombati Twitter-poszt kapott.

A stadionokban kapható gyorsételekre szakosodott Sports Scran Twitter-csatornára három nappal ezelőtt került ki egy kép egy szelet zsírosdeszkáról, amit a Fradi-pályán 380 forintért árulnak. A képet valószínűleg egy Tottenham-szurkoló készítette, amikor néhány hete itt játszottak a Ferencvárossal az Európa-ligában. A poszt azóta óriásit megy a csatorna többi tartalmához képest, kétezren osztották meg és már közel ötmillió megtekintésnél jár.

A hozzászólók többsége értetlenül áll a magyar gasztronómia e remeke előtt. Egyikük azt írta, hogy „még Angliában is túlárazott lenne ez a szar”, egy másik kommentelő pedig arról érdeklődött, hogy egy ötéves csinálta-e ezt a kaját? Akadtak persze páran, akik védelmükbe vették a zsíros kenyeret, megjegyezve például, hogy „a nyolcadik korsó sör után életmentő lehet”. Egy másik támogató pedig azt írta: „Nem érdekel, mit gondolnak az emberek, de én ezt szívesen megenném.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!