„Vörösre égetett nyerstégla”, válaszolta a hegyvidéki jegyző, miután Kovács Gergely írásban érdeklődött nála a polgármesteri hivatal épületének színéről

2024. augusztus 21. – 13:31

Másolás

Vágólapra másolva

A XII. kerület megválasztott kutyapárti polgármesterétől könnyű ujjgyakorlat egy kis tréfás ugratás, és Kovács Gergely ezúttal a Hegyvidék jegyzőjét akarta megviccelni egy szándékosan abszurd kérdéssel. Igen, azt a jegyzőt, akit Kovács korábban azok között említett, akiket a hivatalba lépése után egyből ki szeretne majd rúgni.

A jövőbeli kerületvezető szerdai posztjában számolt be a levélváltásról. Azt írta, mivel mostanában a szokásosnál is nehezebben kapnak választ a „Jegyző Asszonytól”, arra gondolt, megpróbálkozik egy könnyebb kérdéssel is:

„Tisztelt Jegyző Asszony!

Kérem, küldjék meg részemre, hogy milyen színű a polgármesteri hivatal épülete.

Köszönöm,

Kovács Gergely”

És bár személyesen nem a jegyző válaszolt, a hivatalában ezúttal értették a tréfát.

„Tisztelt Kovács Gergely!

Jegyző asszony megbízásából Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzathoz elektronikus úton érkezett lenti közérdekű adatigénylésére hivatkozással tájékoztatom, hogy az épület, váltakozó magasságú terméskő lábazata felett, vörösre égetett nyerstégla homlokzat felületek találhatók, melyeket mészkőpárkányzatú, egyenes-záródású ablaksorok tagolnak horizontálisan. A téglák színe pontos színkód alapján nem határozható meg tekintettel arra, hogy azok az égetési idő/módszer szerint nem kapnak egységes árnyalatot.

Tisztelettel.”

A kedves örkényi egyperces ellenére azért nem annyira békés a politikai átmenet a Hegyvidéken. A kerületből távozó, de októberig hivatalban lévő kormánypárti vezetés júniusban testületi ülést hívott össze, Kovács Gergely akkori gyanúja szerint azért, hogy „megszavazzák még számunkra a legfontosabb döntéseket”, mire valóban meg is szavazták a Kovács által kifogásolt előterjesztéseket.

Azért a biztonság kedvéért mi is ellenőriztük a jegyzői hivatal válaszát.

Fotó: Hegyvidéki Önkormányzat
Fotó: Hegyvidéki Önkormányzat

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!