1484

Több angol lap címlapjára került az a szurkoló, aki az angol-szlovén Európa-bajnoki meccsen szundított el, mondván jól példázza, milyen unalmas volt a nulla-nullával zárult mérkőzés. Az angol futballisták és a szövetségi kapitány, Gareth Southgate kapott is érte a szurkolóktól, a hirtelen híressé vált bealvó drukker pedig magyarázkodni kényszerült.

Freddie Hahn mindenek előtt kikérte magának azt, hogy a meccsen aludt volna el. Még a kezdés előtt szundikált el, de azért azt elismerte, hogy az angol csapat játékának szórakoztató faktorán még van mit javítani.

Az angol-szlovén előtt Freddie Hahn aludt egyet a lelátón – Fotó: Anadolu / Getty Images
Az angol-szlovén előtt Freddie Hahn aludt egyet a lelátón – Fotó: Anadolu / Getty Images



„Elég korán a pályán voltunk, így tulajdonképpen ez volt a legalkalmasabb pillanat a szunyókálásra” – mondta Freddie a Newsbeatnek.

Hogy miért nyomta el az álom, arra több magyarázata van, egyrészt a felhörpölt sörök tehetnek róla, másrészt a napsütés, harmadrészt pedig az egyéves kisfia, akinek köszönhetően máris alszik, ha nyugis, csendes helyre lel.

Hahn egyébként ugyanabba az iskolába járt, mint az angol szövetségi kapitány. (BBC)

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!