Kern András továbbra is kitartóan feszegeti a tahóparkolás határait

2024. április 12. – 13:09

Másolás

Vágólapra másolva

Kern András színész, rendező, énekes és egyben Budapest egyik legismertebb tahóparkolója a 444 olvasója szerint ezúttal a Balassi utcai Culinarisba ugrott be, és hiába volt messzebb pár szabályos hely is, „a név kötelez”, ezért Kern András

lazán, a járdára ferdén felhajtva parkoltatta le a kocsiját.

Az erről készült felvételt itt tudja megnézni.

(A 444 később annyival módosította a cikket, hogy ugyan néhány percet eltöltött a Culinarisban a színész, a fő célpontja a csemegebolttal szemközt található Bageri pékség volt, „a színművész ugyanis ott szokta beszerezni kedvencét a diós-vaníliás péksütit és ezúttal is így tett”.)

Nem ez az első alkalom, hogy Kern annyira sietősen akart magának péksüteményt vásárolni, hogy fittyet hányt a városi parkolás íratlan szabályaira, a színész például tavaly jól dokumentált módon viszonylag gyakran felparkolt a Margit körút budai hídfőjénél a járdára egy pékség mellett. A notórius tilosban parkoló megregulázására valaki tavaly novemberben Pityke őrmestert is felmázolta a pékség melletti hirdetőoszlopra, ami sajnos csak rövid távú megoldásnak bizonyult, alig egy nap múlva már le is ragasztották a mindenki fejében Kern hangján megszólaló elszánt rendőrt.

„Sehol nem lehet megállni, és ez elég nagy hülyeség” – reagált Kern, aki a parkolási vétségnél csak azt sajnálja jobban, hogy erről valaki fényképet is készített, amely bejárta a sajtót.

„Úgy kérem, ne jelentsenek mindig fel. Én kifizetem a büntetéseket, értem én, tudom, nem fogok ott parkolni, de feljelenteni? Az olyan ronda dolog” – mondta a színész.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!