Lázár János a jelek szerint éppen ünnepelt, amikor Novák Katalin lemondott, és erre még büszke is

2024. február 11. – 16:37

Másolás

Vágólapra másolva

Két nap hallgatás után vasárnap délelőtt posztolt a Facebookra Lázár János építési és közlekedési miniszter. Lázár korábban nem rohant megszólalni Novák Katalin és Varga Judit kegyelmi botrányában, a Facebookon egyedül annyit tett, hogy megosztotta Orbán alkotmánymódosításról szóló videóját.

Szombaton este aztán lemondott Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit volt igazságügyi miniszter is. Az esemény az egész országot lázba hozta, most mindenki igyekszik elmondani a történtekről a saját értelmezését.

Nem így Lázár, aki vasárnap reggel a következő szöveggel osztott meg egy képgalériát a Facebookon: „Itt a farsang, áll a (batyus) bál. Tegnap este több mint 600 szépkorú vendég mulatott a nagy hagyományú makói farsangi bálon. Köszönöm nekik, hogy aktívan részt vesznek a közösségi életben és azt, hogy tapasztalatukkal segítik a város gyarapodását.”

A Batyus bál honlapja szerint szombat délután négykor kezdődött, vagyis Novák fél hatos lemondásakor valószínűleg még javában zajlott. Lázár posztja szerint az eseményen ő is beszédet mondott, díjakat osztott ki vagy köszöntötte a résztvevőket, majd beszélgetett velük. Az eseményről Makó polgármestere, Farkas Éva Erzsébet is posztolt, az ő képein látszik, hogy Lázár kedélyesen pogácsázik az asztaloknál.

Lázár és Novák viszonya az utóbbi egy évben közel sem volt felhőtlen: a köztársasági elnök tavaly júliusban elsőre nem írta alá Lázár János építési törvényét. Később Novák Katalin a kastélytörvényt sem írta alá, amire Lázár azt írta:

„Ha jóhiszeműen értelmezem a lépést, akkor sem értem a célját. A Sándor-palota jogászai azt mondják: úgy változtassunk, hogy ne változtassunk semmit. A törvény lényege pontosan az, hogy változtatni kell az eddigi gyakorlaton. Ha rosszhiszeműen értelmezem, akkor viszont értem a mai döntést: gyávaság és régi kommunista reflexek vannak mögötte. Remélem, tévedek, és az elnök jogászai csupán nem olvasták a törvényt, vagy nem értik annak lényegét.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!