Teljes a lelki béke: feltornyozott malacdarabok mögött szürcsöl kávét Németh Szilárd

2024. január 13. – 18:37

Másolás

Vágólapra másolva

Fantasztikus képriportban osztotta meg Németh Szilárd, hogy disznóvágáson járt szombaton. A képek mellé írt rövid, ám kifejező gondolatok nagyobb részét három ponttal, vagyis a gondolat befejezetlenségének jelölésével zárta, például

  • Kezdődik…
  • Készül a hagymás vér…
  • Készül az orjaleves...

Elképzelhető, hogy népes Facebook-táborának képzeletére akarta bízni a befejezést, mondjuk Kezdődik... Európa hanyatlása, de az is lehet, hogy már ő maga sem fejezte be a gondolatot, mert szeme egy darab disznóra, egy arasznyi bélre, egy fülre vagy egy fél malacpofára tévedt. (Sajnos a képeket külön posztba tette, nem egy galériába, de érdemes megnézni mind!)

Az mindenesetre biztos, ha egyetlen képpel kellene illusztrálnom a tökéletes lelki békét, az embereken, határokon, világokon átívelő megnyugvást, a finom, tapogatózó gondolatok belső csendjét, azt mindenképp azzal a képpel tenném, amin Németh Szilárd feltornyozott malacdarabok mögött a semmibe, maga elé, magába révedve szürcsöl bele a kávéjába:

Forrás: Németh Szilárd / Facebook
Forrás: Németh Szilárd / Facebook


Németh Szilárd keményvonalas rajongóinak figyelmét természetesen nem kell felhívni a fotók apró részleteire sem:

  • a Stop Soros satyekra,
  • a birkózó akadémiás dörmire,
  • a szintén akadémiás puffermellényre,
  • a Vega Hambi 1700-as étlapra (csalamádés retró 1800),
  • A „Ha a szíved a helyén van, az eszed könnyen követi” hímzéses köténykére.

A Fidesz gasztrosámánjának étrendjéről legutóbb az Az a rózsaszín dolog ott a tégelyben Németh Szilárd tejszínhabbal egyneműsített kacsamája – mind befalja! című cikkben emlékeztünk meg. De elolvashatja egy régebbi cikkünket a fúziós Chili con carne baconbe tekert debrecenivel, tükörtojással, csipetkével, füstölt sajttal és rengeteg cigánypetrezselyemmel menüjéről is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!