Tóth Gabi: Ne engedd, hogy „debilizáljanak”

2023. december 31. – 12:45

Másolás

Vágólapra másolva

Szilveszerre 2023-as évösszegzőt írt Tóth Gabi, amelyben kifejtette, hogy ez az év „egy életre elegendő élménnyel, tapasztalással” és fájdalommal volt tele. Az énekesnő szerint annyi minden történt vele az évben, hogy az egészet „talán majd egy könyvben” fejti ki, de addig is adott pár tanácsot az újévre. Írt többek között arról, hogy

  • „mindig az első érzés az igazi” és hogy nem szabad engedni, hogy „debilizáljanak”;
  • „ha azt érzed, hogy megmásítják a valóságod, akkor menj , fuss”
  • Tóth Gabi szerint sem a családnak, sem a barátoknak nem szabad engedni, hogy „irányítsák az életed”;
  • illetve fontos megengedni magunknak a szeretetet.

Tóth Gabi összességében arról írt, hogy fontos „bátornak lenni” és „merni kilépni”, amivel valószínűleg arra utalt, hogy nyáron szakított párjával, Krausz Gáborral, amiről itt részletesen írtunk. A szakításról az énekesnő sokáig nem szólalt meg a témában, aztán ősszel a Tények Plusznak azt mondta, aki nem boldog abban, amiben él, merjen a szívére hallgatni és lépjen. Később új párjával énekelte-táncolta el „az ő történetüket” a TV2-n.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!