Nagy Márton szerint azért jönnek majd Magyarországra német menekültek, mert a „mi helyzetünk stabil”

2023. december 7. – 20:08

Másolás

Vágólapra másolva

Átfogó gazdasági elemzést írt a Magyar Nemzetre Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter – csak épp Magyarország helyett inkább Németország helyzetéről. Nagy úgy látja először is, hogy a német kormánykoalíció „életveszélyes balesetet okozott a gazdaságban”. Minthogy Németországban most olyan a helyzet, mint „Magyarországon Gyurcsány alatt”, ezért más következmény ugyebár nem is lehet, minthogy

Magyarországra egyre több német politikai menekült fog érkezni.

Nem Nagy Márton egyébként az első, aki nyugati menekülteket vizionál: tavaly Orbán Viktor beszélt arról, hogy tárt karokkal fogadja Magyarország azokat a nyugat-európaiakat, „akik szabadon akarnak élni”.

Nagy Márton kifejtette, hogy Németország csak azért támogatja – szerinte helytelenül – Ukrajnát a háborúban, mert ez az „amerikai akarat”. A miniszter szerint az orosz gáz nélkül kiszolgáltatott Németország lakossága Magyarország felé fogja majd venni az irányt, mert hazánk „stabil, kiszámítható és biztonságos környezetben” éri el 2024-ben Európa „egyik legnagyobb gazdasági növekedését”, míg Németországra „stagnálás” vár.

„Szokatlan ez a december Németországban, már csak azért is, mert az adventi vásárokat idén csendben kénytelenek megtartani a megugró zenei jogdíjak miatt. Olyan év volt az idei, hogy még a takarékos németek pénze is ennyire elfogyott” – zárta sorait Nagy Márton, aki itt már nem tekintett ki a magyar helyzetre: például arra, hogy a magyarok felének nincs annyi megtakarítása, hogy egy hónapig eléljen belőle vagy arra, hogy a magyarok harmadának semennyi félretett pénze nem marad a hónap végére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!