A magyarok felének nincs annyi megtakarítása, hogy egy hónapig eléljen belőle

2023. október 9. – 13:35

Másolás

Vágólapra másolva

A magyarok több mint felének nincs elég megtakarítása egy havi kiadásainak fedezésére – derül ki az Intrum Európai Fogyasztói Fizetési Felméréséből.

Míg ugyanez a szám tavaly 35 százalék volt, addig idén már a válaszolók 53 százaléka mondta, hogy nem tudná megtakarított pénzéből fedezni havi kiadásait.

Az elmúlt év gazdasági helyzete is meglátszott az eredményeken, a magyarok 90 százaléka szerint az infláció a következő fél évben is magas marad, így mi vagyunk a legpesszimistábbak Európában.

Forrás: Intrum Európai Fogyasztói Fizetési Felmérés
Forrás: Intrum Európai Fogyasztói Fizetési Felmérés

Szintén 90 százalék lett azoknak a magyaroknak az aránya, akik szerint negatívan érintette háztartása pénzügyeit az infláció. Ez a szám nálunk volt a legmagasabb, második helyen a görögök és az olaszok álltak 87 százalékkal, az Európai átlag pedig 82 százalék volt.

A fejlett államok gazdaságainak növekedését elsősorban a belső piaci kereslet hajtja. A fizetőképességi adatok alakulása jellemzően előre jelzi a GDP dinamikáját. A mostani adatok csökkenő fizetőképességet jeleznek előre, ami visszatarthatja a gazdasági növekedést – árulta el Üveges Judit, az Intrum értékesítési igazgatója.

Magyarország bruttó nemzeti összterméke 0,3 százalékkal lett kisebb 2023 második negyedévében március végéhez, éves alapon az EU harmadik legnagyobb csökkenését produkálta a magyar gazdaság.

Azt is hozzátette, hogy a növekvő pénzügyi nehézségekre a fogyasztók főleg extra kiadásaik csökkentésével szoktak reagálni – kevesebbet költeni ajándékokra és utazásra – de a nagy ütemű árnövekedés miatt itthon nem várható, hogy jelentősen mérséklődnek a kiadások, mivel azokból már nem lehet sokat lefaragni.

A kutatás arra is rámutat, hogy egyre többen élnek napról-napra, a munkanélküliség növekedése pedig súlyos szociális válságot is előidézhetne, de

„Ez szerencsére egyelőre nem fenyeget, azonban a belső piac további gyengülése akár leépítésekre kényszerítheti a vállalatokat is.”

Európában sem volt rózsás a helyzet, míg tavaly a megkérdezettek 28 százaléka mondta, hogy nem rendelkezik egy havi bérénél több megtakarítással, addig idén ez az arány 37 százalék volt.

A svéd székhelyű Instrum évente elkészített felmérésében idén Európa 20 országából, összesen 20 ezer válaszolót kérdeztek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!