L. Simon László kirúgása egy mínuszos hír a kormánymédiában

2023. november 6. – 13:17

Másolás

Vágólapra másolva

Csák János miniszter azonnali hatállyal menesztette L. Simon Lászlót a Magyar Nemzeti Múzeum éléről. Ezt először a Magyar Nemzet írta meg, hétfőn 11:30 körül, mi is tőlük vettük át a hírt – már csak azért is, mert a minisztériumi közlemény előbb érkezett meg a Magyar Nemzethez, mint mondjuk az MTI-hez. Ezek után ránéztünk a Magyar Nemzet címlapjára, hogy egy olyan hírt, ami ennek a cikknek a megírásának a pillanatában vezető anyagként futtat a Telex, a 444, a 24, a HVG, sőt, még az Index is, vajon hogyan rangsorolja a Fidesz-média egyik fő szellemi tápanyagául szolgáló Magyar Nemzet.

Hát így (és ne csodálkozzon, ha elsőre nem találja):

Jó pár görgetés után, a képernyőfelvételen bal oldalt lent, sárgával kijelölve. Ezután kíváncsiak lettünk, hogy hogyan tálalja ezt a hírt a kormánymédia pár másik ismert szereplője is.

A Pesti Srácok ezzel a pozícióval (sárgával jelölve) egész jó helyen van ebben a versenyben:

Az Origónál sem tartozik ez a bő egyórás hír a fontos, kiemelt hírek közé:

A Híradó.hu még ettől is kicsivel lemaradva, a képernyőfelvétel jobb alsó sarkában, pedig ha valahol, a magyar közmédiánál csak fontosnak gondolná az ember, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum vezetőjének kirúgásáról kiemelt pozícióban számol be:

És akkor jön a Magyar Hírlap, de már csak a játék kedvéért, itt az egyértelműség miatt még pirossal is bekarikáztuk a cikket:

A Magyar Nemzeti Múzeum a World Press Photo kiállítása, a gyermekvédelmi törvény és a Mi Hazánk miatt került az elmúlt hetekben a figyelem középpontjába, az ügyről bővebben a kirúgásról szóló cikkünkben is írtunk.

L. Simon László a kirúgásáról azt mondta, hogy „a World Press Photo kiállítás képeinek bemutatásával a múzeum szándékosan semmilyen jogszabályt nem sértett meg”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!