Az új lehetőségek városa: Borkai után a börtönt megjárt Fekete Dávid is Győrben tért vissza

2023. augusztus 21. – 08:17

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt napokban kapkodhatja a fejét az, aki Győr történéseit követi: először hopp, itt egy Noxot konferáló Borkai Zsolt, aki jachton orgiázó főnixmadárként tért vissza politikusi hamvaiból, aztán hopp, ott egy Fekete Dávid, aki újra koncertezik.

Fekete Dávid exmegasztárost még tavaly vádolták meg 21 bűncselekmény elkövetésével, összesen több mint 322 millió forint kár okozásával. Az énekest 2021-ben tartóztatták le, megjárta a börtönt, idén júliusban pedig enyhítettek a házi őrizetén. Ennek értelmében már Győr közigazgatási területén belül is mozoghat, és elmehet a fiaiért Lébénybe. Illetve, úgy néz ki, fel is léphet:

„Volt bennem némi aggodalom, hiszen nem tudhattam, hogyan fogad majd a közönség azután, ami velem történt” – fogalmazott a Borsnak Fekete, de, tette hozzá, szerencsére a győri közönség jól fogadta őt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!