Velős üzenetben szólt vissza a német nagykövet a német demokrácia állapotát firtató Menczer Tamásnak
2023. július 17. – 17:57
Ismét furcsa, ám Magyarországon már bevettnek mondható online csörtének lehettünk szemtanúi hétfőn, Julia Gross, Németország budapesti nagykövete a Hvg.hu-nak küldött videójában úgy reagált Menczer Tamás külügyi államtitkár aggályaira, hogy „nem igazán” aggódik a német demokrácia állapota miatt.
Legtöbbször David Pressman és Orbán Viktor párbajoznak az interneten, de Gross a jelek szerint nem akarta kihagyni, hogy odaszóljon Menczernek, aki szombaton terjedelmes posztban ment neki meglehetősen gyermeteg módon azoknak a nagyköveteknek, akik a Pride-felvonulás kapcsán adtak ki közleményt a melegek magyarországi helyzetéről. A német nagykövettől konkrétan azt kérdezte, hogy nem aggódik-e a német demokrácia állapota miatt, hiszen mindössze feles többséggel megváltoztatták a választási törvényt.
Gross a Hvg.hu kérdésére egy videóval válaszolt, amiben csak annyit mondott magyarul, hogy „nem igazán”, de az egész kicsit redundánsnak érződik, mert Menczer már rég máshol jár – például ott, hogy „amíg Orbán-kormány van, addig nem lesz migránsgettó Magyarországon”, meg hogy „Brüsszel újabb támadást indított Magyarország, a magyar emberek ellen”, és „Romániába vinnék a BMW-t”. Mondjuk ez utóbbihoz a Hvg.hu-t linkelte, szóval az legalább biztos, hogy látta az üzenetet. Függöny, taps.