Jámbor: Egy róka átjutott a Karmelita kordonjain

2023. május 30. – 12:33

Másolás

Vágólapra másolva

„Úgy tűnik egyvalaki átjutott a Karmelita kordonerdőjén”

– jelentette be közösségi oldalán Jámbor András, a Szikra Mozgalom országgyűlési képviselője.

Mint arról hétfőn beszámoltunk, tükröt állított a miniszterelnök hivatalánál a Szikra Mozgalom. Jámbor András, a Párbeszéd-Zöldek frakciójában politizáló képviselő arról beszélt, a tükröt egész éjszaka őrizni fogják, hogy amikor reggel megérkezik a Karmelitához a miniszterelnök és a többi döntéshozó, bele tudjanak nézni. Így lehettek éppen a helyszínen a tükör őrzői, amikor a róka átjutott a kordonon.

A Momentum képviselői többször is megpróbálták elbontani a kormányzati központként funkcionáló Karmelita épülete körüli kordont, amit a közeli építkezésre hivatkozva állítottak fel. A kordont az oktatás helyzete miatt tüntető diákok is el akarták bontani, aminek a következménye a NER egyik legerőszakosabb délutánja lett sok könnygázzal.

A kordonnak, azaz inkább a kordonbontásnak, mint olyannak, 2007 óta van jelentősége a magyar politikai életben, amikor az akkor még ellenzékben lévő Fidesz képviselőcsoport tagjai 10 perc alatt szétkapták a Kossuth téri kordont. A korabeli tudósítások szerint a rendőrök akkor erőtlenül próbálták megakadályozni a kordonbontást, fellépésük hatástalan maradt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!