2023. március 26. – 23:04
Terjed az interneten egy kép, amelyen az állítások szerint az egyházfő látható, amint elhagyja a Vatikánt – pufidzsekiben, lazán, úgy, hogy bármelyik forróbb vérű olasz rákiabálná, hogy yaaaas. Erről van itt szó:
A pufidzsekis kép egyébként, ha eltekintenénk most attól, hogy ez messze nem egy szokványos viselet a katolikus egyházban, még akár olyan szempontból bele is férhetne Ferenc pápa imidzsébe, hogy az egyházfő sok nem hívő szemében is szimpatikus. Már csak az olyan lépései miatt, mint hogy rajtakapják Rómában, hogy egy CD-boltban vásárolgat. A fentebbi, dzsekis kép mellett azonban itt ki is fogynak az érvek, és akkor jöjjön minden arról, hogy miért teljesen kamu a kép:
- Az első érv: hogyha a képre nagyítunk, elég gyorsan kiszúrjuk, hogy AI csinálta, mivel olyan rajta Ferenc pápa arca, mint egy tűpontos festmény.
- Van itt még más is: mint azt itt is megírtuk, a pápa megválasztása óta a puritánság mellett és a klerikális fényűzés ellen harcol. Ebbe a misszióba elég nehezen férne bele egy ilyen, a képen látható Vogue-pápa.
- És azt se felejtsük el, hogy ezeken a kamuképeken a pápa lazán sétál – a valóságban sajnos az egyházfő jelentős egészségügyi gondokkal küzd, XVI. Benedek temetésén is kerekesszékben jelent meg, több útját lemondta rossz lába miatt, magyarországi látogatásán sem mozdul ki emiatt Budapesten túlra.
A képeket egyébként a Midjourney nevű mesterséges intelligenciával készítették, amit mostanában arra használnak, hogy fotórealisztikus képeket készítsenek vele (például Donald Trump letartóztatásáról). Könnyű neki bedőlni, az internet népének egy része és a Forbes szerint néhány politikus is megtette. Pro tipp, amit javasolnak a Midjourney ellen: nézzük meg a kezeket. Ahogy Trumpnál, úgy Ferenc pápánál is látszik, hogy kézalkotásban még nem túl ügyes a mesterséges intelligencia.