Véletlenül meglátták Ferenc pápát, ahogy egy CD-vel a hóna alatt kilép egy lemezboltból

2022. január 12. – 12:44

Másolás

Vágólapra másolva

Véletlenül meglátták Ferenc pápát, amint egy CD-vel a hóna alatt távozott egy lemezboltból kedden este Rómában. A katolikus egyházfő régi barátait látogatta meg, akiknek üzletét nemrég újították fel. A pápa megáldotta a lemezboltot, ahol alig negyedórát töltött. A helyszínt egy vatikáni rendszámú, egyszerű fehér Fiat 500-assal hagyta el a páncélozott limuzinoktól viszolygó vallási vezető.

A Panteonnál lévő StereoSound lemezboltban tett rövid vizitet magánlátogatásnak szánta a katolikus egyház feje, a Rome Report hírtelevízió riportere azonban véletlenül a közelben tartózkodott, és okostelefonjával levideózta a pápát, a videót pedig feltette a Twitterre.

A bolt tulajdonosa elmondta a riporternek, hogy Jorge Mario Bergoglióval még évekkel korábban barátkozott össze, amikor az Buenos Aires érsekeként egyházi ügyekben Rómába látogatott, és egy közeli egyházi vendégházban elszállásolva nála vásárolt komolyzenei hanglemezeket.

A Vatikán szóvivője azt mondta, Ferenc pápa azért ment a lemezboltba, hogy azt a felújítás után megáldja. Az egyházfő most nem vásárolt semmit, a tulajdonostól ajándékba kapott komolyzenei CD-vel a hóna alatt távozott a boltból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!