Bayer Zsolt inkább Bidenre és Zelenszkijre adna ki elfogatóparancsot

2023. március 18. – 15:56

Másolás

Vágólapra másolva

A Fidesz alapítója és 5. számú tagkönyvének tulajdonosa ismét fontosnak tartotta, hogy kifejtse geopolitikai gondolatait, amelyeket a Vlagyimir Putyin ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancs felett érzett felháborodásában böffentett ki fogalmazott meg, és amelyeket az alábbiakban szó szerint idézünk:

„Ezennel én is kiadom az elfogatóparancsot Biden és Zelenszkij ellen. Ugyanis ennek pont annyi értelme van, mint a hágainak Putyin ellen. Viszont ha mégis letartóztatnám nevezetteket, akkor Biden bácsinak elmagyarázom majd, hogy nem pukizunk nyilvános helyeken, továbbá, hogy nem tesszük be a drogfüggő, feleslegesen létező, idióta gyerekünket Ukrajna gázipari trösztjének igazgató tanácsába, mert akkor később úgy fog tűnni, hogy a kurva nagy ukrajna barátság nem más, mint egy kibaszott családi üzlet (az).

Zelikének meg elmondom majd, hogy semmiképpen se vágja magát az ártatlanok pózába, mert nem ártatlan. S hogy CIA ügynökként hazafit játszani legalább annyira ripacskodás, mint fasszal zongorázni.”

Arról már többször írtunk – alább a témában készült videónk is megnézhető –, hogy a fideszes médiában egyre kevésbé leplezett az Ukrajna- és Zelenszkij-ellenes és ezzel párhuzamosan oroszpárti kommunikáció, de a nyílt oroszpártiságot legalább azóta egészen új szinten hozzák, amikor éppen Bayer tévéműsorában Bencsik András Békemenet-alapító és a kormánypárti Demokrata főszerkesztője már azt is kimondta: „Igen, én is az oroszoknak drukkolok.”

Bayernél most az húzta ki tehát a gyufát, hogy Vlagyimir Putyin elleni elfogatóparancsot adott ki a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC). A szervezet szerint az orosz elnököt közvetlen és személyes felelősség terheli azokért a bűncselekményekért, amelyeket az orosz erők vagy ahhoz kötődő csoportok követtek el Ukrajnában, amelyet Oroszország tavaly február 24-én támadott meg.

A bűncselekményekhez kötődik civilek, közöttük gyerekek deportálása, Oroszországba kényszerítése. Az ICC szerint megalapozottan állítható, hogy mindez az orosz elnök tudtával történt, de felelősség terheli azért is, ha nem tudta biztosítani az ellenőrzést azok felett a csoportok felett, amelyek ezeket a bűncselekményeket elkövetették, hiszen ezek a csoportok az orosz elnök által indított háború nyomán kerültek Ukrajnába.

A Fidesz megmondóembere maga tehát az amerikai elnököt és a megtámadott, több mint egy éve bombázott Ukrajna elnökét nyilván hasonlóan megalapozottan vádolja emberiségellenes bűncselekményekkel, vagy ki tudja, mivel.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!