David Beckham 13 órát állt sorban, hogy II. Erzsébet ravatalához mehessen

2022. szeptember 16. – 23:04

Másolás

Vágólapra másolva

Jó ideje tömegek állnak sorban Londonban, hogy megtekinthessék a felravatalozott II. Erzsébet királynő koporsóját. Pénteken akkorára nőtt a sor, hogy nagyjából 24 órát kell állnia annak, aki tiszteletét akarja tenni az elhunyt uralkodó előtt.

Nincs ez másként a hírességekkel se, David Beckhamet a Reuters szúrta ki a tömegben. A korábbi focista elmondása szerint hajnali kettő körül állt be a sorba, és 13 órát várt, hogy leróhassa kegyeletét. Fánkkal és csipsszel tartotta magában a lelket a várakozás alatt, de közben megállt interjút adni és fényképezkedni is.

Az egykori uralkodó szeptember 8-án hunyt el, életének 96. és uralkodásának 71. évében a skóciai birtokán, a Balmorali kastélyban. A búcsúszertartás szeptember 19-én, jövő hétfőn lesz a Westminster Hallhoz közeli Westminster-apátságban, kétezer meghívott vendég, köztük külföldi állam- és kormányfők jelenlétében. A néhai uralkodó ólomkoporsóját hétfő este a királyi család legnagyobb és legősibb rezidenciájában, a windsori kastély kápolnájában helyezik végső nyugalomra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!