Már 24 órás a II. Erzsébet ravatalához vezető sor

2022. szeptember 16. – 13:11

frissítve

Már 24 órás a II. Erzsébet ravatalához vezető sor
Emberek állnak sorban a londoni Westminster Hallban, hogy leróhassák kegyeletüket az elhunyt brit uralkodó, II. Erzsébet felravatalozott koporsójánál 2022. szeptember 16-án – Fotó: AFP/ Lorena Sopena

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés – 18:45:

Péntek este újra megnyitották a II. Erzsébet királynő ravatalához vezető sort, miután napközben hét órán keresztül nem engedtek újabb embereket csatlakozni a sorhoz, mivel már annyian várakoztak, írja a Sky News. Ez persze sokakat nem érdekelt, így délután egy rögtönzött, „nem hivatalos” sor indult meg a „hivatalos” sor végén.

Magyar idő szerint péntek este hat óra óta újra lehet csatlakozni a „hivatalos” sorhoz. A ravatal lebonyolításáért felelős szerv, a brit kulturális, sport- és médiaügyi minisztérium azonban arra figyelmeztetett, hogy mostanra már 24 órára nőtt a sorban állás ideje az eddigi 10-14 óráról. A minisztérium arra is figyelmeztetett, hogy az éjszaka folyamán 10 Celsius fok alá is lehűlhet a hőmérséklet, úgyhogy mindenki, aki a Temze partján sorban állva tervezi eltölteni az éjszakát, hozzon magával meleg ruhát.

Korábban írtuk:

A hatóságok lezárták a II. Erzsébet királynő ravatalához vezető sort pénteken. Becslések szerint jelenleg több mint fél napig tart, mire a sor végén állók a ravatalhoz érnek – írja az MTI.

A brit kulturális, sport- és médiaügyi minisztérium, ami a királynő halálához kapcsolódó rendezvények lebonyolításáért felel, pénteken késő délelőtt közölte, hogy legalább hat órán át nem lehet beállni a ravatal előtti sorba, mert a kelet-londoni Southwark Park, ahol a sor számára előre kijelölt útvonal véget ér, teljesen megtelt. A bejelentésről a minisztérium hivatalos Twitter-csatornáján írt, és egy közleményt is kiadott, amiben arra kérik az embereket, hogy a sor újbóli megnyitásáig senki ne kísérelje meg a bejutást a park kijelölt területére.

A sor megnyitásának pillanatáról senki nem maradhat le, aki követi a minisztérium által létrehozott Youtube-csatornát: a Her Majesty The Queen's Lying-in-State / Queue Trackerenélőben közvetítenek arról, hogy halad a sor.

Pénteken az élő videón az látszott, hogy a sor hozzávetőleg nyolc kilométer hosszú, és a Tower híd déli hídfőjén is messze túlnyúlik, elérve az előre kijelölt végpontot, a kelet-londoni Southwark Parkot.

A becslések szerint azok, akik jelenleg a sor végén állnak, legalább 14 órába telik, mire a ravatalhoz érnek. Sokan nem bánják, hogy ilyen sokáig kell várakozni, egy házaspár a BBC tudósítójának azt mondta, hogy a királynő olyan volt, mint mindenki nagymamája, és megéri több órát sorban állni azért, hogy méltón búcsút vehessenek tőle.

II. Erzsébet királynő koporsója kedden érkezett meg Londonba, és már másnap több százezren álltak sorba a londoni parlament legősibb épülete, a Westminster Hall bejárata előtt, hogy az egykori uralkodó felravatalozott koporsójánál személyesen is leróhassák tiszteletüket. Ezt azonban nem mindenki teheti meg, ugyanis a brit kormány a kínai kormányküldöttségnek megtiltotta, hogy meglátogassák II. Erzsébet királynő koporsóját. A ravatalozó helyiség hétfő hajnalig látogatható, és a várakozások szerint addig legalább 400 ezren keresik fel II. Erzsébet királynő ravatalát.

Az egykori uralkodó szeptember 8-án hunyt el, életének 96. és uralkodásának 71. évében a skóciai birtokán, a Balmorali kastélyban. A búcsúszertartás szeptember 19-én, jövő hétfőn lesz a Westminster Hallhoz közeli Westminster-apátságban, kétezer meghívott vendég, köztük külföldi állam- és kormányfők jelenlétében. A néhai uralkodó ólomkoporsóját hétfő este a királyi család legnagyobb és legősibb rezidenciájában, a windsori kastély kápolnájában helyezik végső nyugalomra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!