Geszti Péter dalban búcsúztatja a katát

2022. július 19. – 09:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mindenki a maga módján birkózik meg a gyásszal, Geszti Péter például kiírja magából a kata elvesztése miatt érzett fájdalmát.

Most, hogy már Novák Katalin államfő is aláírta, és szinte azonnal meg is jelent a közlönyben az új katatörvény, itt az idő, hogy formálisan is elbúcsúzzunk tőle. Így tett Geszti Péter is, aki a Facebook-oldalán osztotta meg a gyászdalt/szerelmi vallomást az alábbi üzenettel:

„Van, hogy becsúszik valami. Vagy ki. Ezt a hirtelen jött kis rögtönzést fogjuk fel melankolikusnak álcázott szerelmi vallomásnak, melyben KATA emlékének adózunk! Szó szerint. Ad hoc. Jobb híján. Hiszen most magam is megszüntetek KATÁ-s céget. Így jártam – többszázezer társammal együtt.”

Íme, a fülbemászó dalocska, nyújtson mindenkinek megnyugvást ezekben a nehéz időkben:

A szélvészgyors tempóban bejelentett, megvitatott, majd megszavazott katatörvényről itt írtunk bővebben, a témában született cikkeinket pedig ide kattintva találja.

Ha pedig az egésszel nem akar már foglalkozni, csak dúdolja magában újra és újra:

„Oh, kata, ez szivattyú, I love you!”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!