Megkapta első szoftverfrissítését a máig Windows 98-cal működő Mars-szonda

2022. június 25. – 12:21

Másolás

Vágólapra másolva

Megkapta első szoftverfrissítését a Mars körül keringő, jelenleg éppen a bolygó egyik holdját, a Phobost vizsgáló európai űrszonda, a Mars Express. Ez elsőre nem tűnik olyan hírnek, ami az űrkutatás hardcore rajongóin kívül bárkit is megmozgat, de van azért itt pár apró, érdekes részlet:

  • A Mars Express 2003-ban indult útjára, és már 18 és fél éve van a Marsnál, ehhez képest elég fura, hogy csak most frissítették először az operációs rendszerét
  • Mivel az űrszonda elég öreg, a szoftvere is az, konkrétan egy Windows 98
  • Aminek a támogatását a Microsoft hivatalosan 2006-ban fejezte be
  • Az űrszonda hardvere egyébként egy Pentium 90-es processzorra épül
  • Aminek a teljesítményét a mai nagyon alsó kategóriás telefonok processzora is több tízezerszeresen múlja felül
  • Vagyis abban a kütyüben, amin ön éppen ezt a hírt olvassa, sok nagyságrenddel nagyobb számítási kapacitás van, mint az űrszondában, ami elnavigált 50 millió kilométert egy másik bolygóhoz, és ott 18 éve fontos tudományos munkát végez
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!