Elszabadult a pokol L. Simon László Facebook-oldalán, miután arról írt, hogy nem érhető el a háziorvos

2022. április 19. – 22:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a Facebook-oldalán fakadt ki azon, hogy Gárdonyban a háziorvosi rendelésre csak telefonon lehet bejelentkezni, de inkább azt javasolják a betegeknek, hogy ne menjenek a rendelőbe, nehogy megfertőzzenek valakit.

Az egykori nagyhatalmú államtitkár azt írja: ő éppen a világ másik felén van (posztjai alapján Los Angelesben vesz részt szakmai programokon a Getty Múzeumban), 72 éves, szívbeteg, vérnyomás-problémákkal küzdő édesanyja viszont otthon fekszik komoly megfázással, vélhetően tüdőgyulladással egyedül a lakásában.

Forrás: L. Simon László Facebook-oldala
Forrás: L. Simon László Facebook-oldala

L. Simon ezután megjegyzi, hogy bezzeg amikor ő gyerek volt (tehát a Kádár-korszakban)

„Bátai doktor úr azonnal bepattant volna a Trabantjába, s ment volna a betegéhez. Czupon doktor úr és a többiek szintén. Nem értem, hogy jutottunk idáig. De kérem, most ezt senki se kenje a politikára és a háziorvosok fizetésére!”

Határozottan nem szoktunk kommentekből cikkeket írni, de azért a körülmények ilyen sajátos együttállása miatt mégis igen tanulságos elolvasni a poszt alatt megjelenő kijózanító hozzászólásokat. Ki tudja, hova lett a politikai érzék L. Simon Lászlóból, de ilyen magas labdát azért elég nagy hiba volt feladni a Facebook közönségének. Íme néhány reakció:

  • „Mi van, a fagyi visszanyal Simon László! Ezt te is csináltad 12 év óta!”
  • „Mondjad a gazdádnak hogy kérek még egy stadiont?”
  • „A tükörben a valóság!”
  • „Jó reggelt... ebben élünk mi mindannyian, akik nem a kivételezettek világában, búrában létezünk.”
  • „Beütött a valóság? Én nem ott lakom, ahol a kedves mama, mégis ugyanez van. És nem tegnap óta.”
  • „Tízparancsolat? Esetleg.”

L. Simon László védelmében annyit még jegyezzünk meg: a tízparancsolatot közel tökéletes népegészségügyi programnak nevező Kásler Miklós miniszter azért decemberben elrendelte azt, hogy a háziorvosok legalább hívják vissza az őket kereső pácienseket. Ebben a cikkünkben írtunk az egyre több betöltetlen háziorvosi praxisról, több cikkünkben pedig arról, hogy a koronavírus-járvány idején hogyan pakoltak újabb és újabb oltási és adminisztrációs feladatokat a háziorvosokra.

Fontos frissítés: L. Simon László 13 órával ezelőtt a Universal Studióban működő Jurassic Parkból posztolt.

Frissítés (04.20.): A bejegyzés eltűnt L. Simon Facebook-oldaláról.

Mi akkor is kérdezünk, ha valaki nem akar válaszolni Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogass