Megérkeztek a trollok: Elk*rtukból Szétl*pjuk, Gyurcsányból Orbán lett

2021. október 22. – 16:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Van ez az új magyar film, talán már az is hallott róla, akinek nincs tévéje. Ez az Elk*rtuk című Gyurcsány-film, őszödi beszéddel, zavargásokkal, meg szarkeverő Dobrev Klárával.

A filmnek van egy plakátja is, sok embert belesűrítettek Gyurcsány Ferenc fejébe. Ez egyébként még a DK-elnökének is tetszett, csak épp szerinte az orrméretét nem találták el rajta.

Az Elk*rtuknak van egy hivatalos IMDb-oldala, a filmplakátok közé pedig most becsúszott egy trollverzió is.

Az újragondolt plakát neve Szétl*pjuk, Gyurcsány helyett Orbán Viktor fejében van sok kis Orbán, de elfér még mellette Mészáros Lőrinc, Rogán Antal, Tiborcz István kétszer is, piciben helyet kapott még Habony Árpád, Semjén Zsolt és Lázár János is. A háttérben felsejlik egy jacht meg néhány focipálya.

Forrás: Elk*rtuk IMDb
Forrás: Elk*rtuk IMDb

Azt, hogy mit gondoltunk a Gyurcsány-filmről, pontosabban a film és a valóság kapcsolatáról, ebben a kritikában írtuk meg, a kormánylapok kritikáiról pedig ebben a Zacc-posztban emlékezünk meg.

Az Elk*rtuk díszbemutatóján is forgattunk, ahol a NER is képviseltette magát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!