Kocsis Máté reagált arra, hogy Gyurcsány Ferenc szerint nem rossz a Gyurcsány-film plakátja

2021. szeptember 8. – 21:04

Másolás

Vágólapra másolva

A készítők a Facebookon bemutatták a Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde utáni eseményeket feldolgozó Elk*rtuk című film plakátját, amin egy vészjósló Gyurcsány-profilos sziluettben láthatjuk a film főbb szereplőit, a parlamentet, rendőri sorfalat és egy lángoló autót. A filmről korábban írt cikkeinket itt találja.

A volt miniszterelnök már arra is reagált, amikor május 26-án, a Gyurcsány-napon (azaz az őszödi beszéd évfordulóján) Orbán Viktor és a kormánypárti sajtó több módon is megemlékezett a 15 évvel ezelőtti eseményekről, és a plakát mellett sem ment el szó nélkül.

„Istenemre mondom, nem rossz plakát. De tényleg ekkora orrom lenne? És most kell megtudjam!? Na, mindegy”

írta a Facebookon.

A bejegyzésében azt írja, hogy sajnálja, hogy nem Hugh Grant alakítja majd, de nem panaszkodik, hogy film készül róla, hiszen „a Fidesz mondjuk Szent Istvánról még nem készített filmet. Meg Könyves Kálmánról se. Mátyásról nem is beszélve”.

Pár órával később Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szintén egy Facebook-bejegyzésben reagált Gyurcsány plakátra reagálós posztjára. Megemlíti a Fidesz Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely ellenes petícióját, amit elvileg már százezrek írtak alá.

„És hiába csodálkozik rá az orrméretére 🤥, nem amiatt készül a film, hanem azért, hogy emlékeztessen mindenkit a rendszerváltozást követő időszak legsötétebb éveire. A bűnökre, amiket piros tornacipős idétlenkedéssel próbál meg nem történtté tenni”

– olvasható a bejegyzésében.

Ezek után ír arról, hogy szerinte mi is történt a Gyurcsány-kormány alatt, a bejegyzést pedig egy rövid kedvcsinálóval zárta:

„ELK RTUK – a film, amit annyian el akartak hallgattatni. Bemutató a Gyurcsányi vérfürdő 15. évfordulóján!”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!