Egy Fidesz-aktivista az év barkácsmegoldását alkalmazta egy Stop Gyurcsány-os standnál

2021. október 2. – 13:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Fidesz „Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony!” kampányának van egy olyan vetülete, ami biztosan foglalkoztatja az embereket. Erről a dologról néhányan biztos beszélgettek már az ismerőseikkel, de ha esetleg valaki eddig csak magában rugózott volna rajta, akkor tessék, most kvázi hangosan is felteszem az égető kérdést:

Miért nem Stop, Gyurcsány! Stop, Dobrev! a kampány neve? Miért nem Dobrev Klára neve van a molinókon, Gyurcsányé mellett?

Hát ha egyszer Dobrev és Gyurcsány házastársak, ráadásul egy pártban politizálnak, akkor miért nem a DK miniszterelnök-jelöltjének neve van ott a volt miniszterelnök neve mellett? Ráadásul az utóbbi napokban az is világossá vált, hogy Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter azért kötött szövetséget, mert azt biztosan nem akarják, hogy Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára legyen a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, tehát erősen kétséges, hogy Karácsonyt olyan nagyon erős politikai kapcsolat fűzné Gyurcsányhoz, mint amit a Fidesz bele szeretne magyarázni a helyzetbe. Ebben a telexes videóban egyébként feltettük ezt a kérdést Hollik Istvánnak, a Fidesz kommunikációs igazgatójának is, érdemes megnézni a választ.

Na, de a lényeg, hogy most bebizonyosodott, hogy a Fidesz aktivistái közül is van, akit foglalkoztat ez a kérdés. Méghozzá olyannyira, hogy az illető egyszerűen nem tudta tétlenül szemlélni a hozzá tartozó stand molinóján lévő feliratot, és kreatívan kiegészítette a szöveget. Erről van szó, mutatjuk:

A fotó Budapesten készült, a Mészáros utcai Aldi előtt – Forrás: Olvasónk
A fotó Budapesten készült, a Mészáros utcai Aldi előtt – Forrás: Olvasónk

Tegnap írtunk arról, hogy a Fidesz pártállástól függetlenül össze akarja gyurcsányozni az összes ellenzékit, aminek legújabb példája az, hogy az előválasztás első fordulójának lezárulta után pár órával már készen is voltak mind a 106 egyéni körzethez azok az online hirdetések, amiken az adott körzet győztes ellenzéki jelölje mellett ott virít Gyurcsány Ferenc is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!