29 év után a '92-es Pepsi-reklám helyszínén fotózták újra Cindy Crawfordot

2021. szeptember 09. – 12:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai modellnek bejött a legendás, 1992-es Pepsi-reklám, olyannyira, hogy bár már majdnem harminc év is eltelt azóta, időről időre visszatérő elem Insta-posztjaiban a márka. A keddi fotója azonban nemcsak hasonló pózban, hanem ugyanazon a helyszínen is készült, mint ahol a reklámot forgatták 1992-ben.

„Mindig örömmel és izgalommal tölt el a barátommal, David Yarrow-val dolgozni, és még inkább, ha ezt valami jó ügy érdekében tehetem. Visszatértünk az eredeti, 1992-es Pepsi-reklámból ismert Halfway House-hoz, hogy újraalkossuk a jól ismert pillanatot (egy David Yarrow-féle csavarral) annak reményében, hogy pénzt gyűjthessünk a madisoni American Family Children's Hospitalnak, ahol a testvéremet leukémiával kezelték”

– írta Crawford.

A kórház számára eddig már 1 millió dollárt gyűjtöttek. Crawford haját egyébként ugyanaz a fodrász lőtte be most is, mint aki az eredeti reklámnál dolgozott vele.

Cindy Crawford az 1992-es Pepsi reklámban – Fotó: Pepsi/ Getty Images