Tízes ikreket hozott világra egy dél-afrikai nő, új világrekord született

2021. június 9. – 18:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Figyelmeztetés: Az eredeti hír megjelenése után 15 nappal kiderült, hogy a dél-afrikai nő csak kitalálta, hogy tízes ikreket szült, és állítását a hírt közlő újság sem ellenőrizte le. A mentális segítségre szoruló nő történetét és lebuktatását ebben a cikkünkben írtuk meg.

Tízes ikreknek adott életet egy nő Dél-Afrikában. Gosiame Thamara Sithole ezzel akaratlanul is új világrekordot állított, a Guinness World Records már vizsgálja a rendhagyó szülés történetét és körülményeit, tudta meg a BBC.

„Hét fiú és három lány. Nagyon boldog vagyok, és nagyon meg vagyok hatva. Alig tudok megszólalni” – nyilatkozta a maratoni szülés után a nő férje. A férfi arról is beszélt, hogy őket is meglepte a tíz gyerek érkezése, a szülést megelőző vizsgálatok alapján ugyanis nyolcra számítottak.

A BBC információi szerint a 37 éves nő császármetszéssel szült a terhessége huszonkilencedik hetében hétfő este Pretoriában. Egy hónappal ezelőtt a helyi Pretoria Newsnak nyilatkozva kifejezetten nehéznek nevezte a terhessége kezdeti szakaszát, saját bevallása szerint számtalan átvirrasztott éjszaka van mögötte, sokat imádkozott, hogy minden rendben menjen, abban sem volt biztos, hogy túlélik a szülést.

A hírek szerint Gosiame Thamara Sithole – aki már hat évvel korábban is ikreket hozott világra – az aggodalmak ellenére jó egészségnek örvend. Férje korábban úgy fogalmazott: Isten egyik kiválasztottjának érzi magát, csodának tarja a rekordot állító gyermekáldást.

A jelenlegi Guinness-rekordot az egyetlen szüléssel világra hozott és túlélő gyermekek számában egy amerikai nő tartja, aki 2009-ben nyolc gyermeket szült meg. A múlt hónap során pedig egy 25 éves mali nő szintén kilences ikreknek adott életet. Ahogy a Telex is beszámolt róla, Halima Cissének öt lánya és négy fia született, Sithole-hoz hasonlóan ő is kevesebb gyerekre számított.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!