Kilences ikrei születtek a 25 éves mali nőnek, pedig ő csak hét gyerekről tudott

2021. május 05. – 13:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csak a császármetszés után derült ki a 25 éves Halima Cissének, hogy nem is hetes, hanem kilences ikrekkel volt várandós, korábbi, Malin és Marokkóban végzett ultrahangjain ugyanis nem vettek észre két babát – írja a Guardian. A nyugat-afrikai ország egészségügyi minisztériuma a sajtót úgy tájékoztatta, hogy az öt lány és négy fiú egészséges, édesanyjuk is jól van.

Már a hetes ikrek híre is nagy izgalomban tartotta Mali lakosait, de még az ország vezetését is: olyannyira, hogy márciusban, amikor kiderült, hogy a nőnek speciális ellátásra lesz szüksége, Mali átmeneti elnöke, Bah Ndaw elrendelte, hogy Marokkóba vigyék, ahol végül megszülettek az ikrek. Az anya és ikrei még heteket töltenek a kórházban, mire hazamehetnek – írja az AFP Fanta Siby egészségügyi miniszter nyilatkozata alapján.

Forrás: Mali Egészségügyi Minisztérium

A minisztérium szóvivője, Rachid Koudhari azt mondta, nincs tudomása arról, hogy valaha is ennyi iker született volna egy várandósságból az ország bármely kórházában. Noha az ikerterhességek száma az utóbbi években emelkedő tendenciát mutat, a kilences iker még mindig nagyon ritka, és sokszor a babáknál még szülés után is felléphetnek komplikációk.

A Wikipédia például mindössze két ilyen ikerterhességről tud Halima Cisséén kívül: az 1971-es várandósságnál két fiút holtan hozott világra édesanyjuk, a többiek pedig mind elhunytak, az utolsó fiútestvér hat nappal a születése után halt meg. Az 1999-ben, Malajziában született kilences ikrek közül pedig sajnos egyik baba sem maradt életben, születésük után néhány órán belül meghaltak. Helima Cisse gyermekei az eddigi információk alapján jól vannak, így könnyen lehet, hogy szülése világrekord.