Az agrárminiszter szerint a magyarok nincsenek rászorulva arra, hogy kukacokat egyenek

2021. május 31. – 08:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A küülönféle bogarak, rovarok, illetve azok lárváinak fogyasztása sokak számára alighanem teljes képtelenségnek tűnik, az Európai Unió azonban pozitívan áll hozzá a kérdéshez – januárban megállapították, hogy a közönséges lisztbogár lárváját emberek is biztonsággal fogyaszthatják, május elején pedig engedélyezték is az értékesítését és a fogyasztását. Itthon ugyanakkor nem mostanában lehet majd találkozni ilyen termékekkel, Magyarország volt ugyanis az egyetlen, amely kategorikusan ellenezte a döntést, Nagy István agrárminiszter szerint elsősorban azért, mert a magyarok egyszerűen nem akarnak bogarakat enni – írja a Blikk.

A lap kérdésére, hogy miért nem fogadja el Magyarország az EU határozatát, Nagy azt mondta, hogy a szavazás előtt a vezetői jóváhagyás „pecsétjét” dr. Bognár Lajos országos főállatorvos ütötte rá a magyar álláspontra. Ezzel megerősítette azt, amit az ország évek óta következetesen képvisel a kérdésben, vagyis, hogy semmi szükség az ehető rovarokra. A miniszter szerint

közvélemény-kutatások bizonyítják, hogy a magyar emberek egész egyszerűen nem akarnak rovarokat enni, az ország pedig rengeteg kiváló minőségű alapanyaggal rendelkezik, így nem szorulunk rá a kukacevésre.

Nagy azt is hozzátette, hogy olyan kutatásokat sem igazán találtak még, amelyek a tényleges összetettségében vizsgálták volna az alternatív fehérjék kérdéskörét. A saját kutatásuk pedig még zajlik, és ameddig nem kapnak minden szempontból megnyugtató válaszokat, addig az Agrárminisztériumban a magyar fogyasztók érdekében ellenezni fogják a rovarfogyasztást. Ezt az álláspontot Magyarország egyébként tényleg konzekvensen képviseli, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára, Erdős Norbert februárban is arról beszélt, hogy a magyar lakosság 70 százaléka elutasítja az ízeltlábúak fogyasztását.

Fotó: Alice S. / BSIP / BSIP via AFP
Fotó: Alice S. / BSIP / BSIP via AFP

Ettől még persze lehetséges, hogy a közönséges lisztbogárból készült termékek valamilyen formában megjelenjenek majd a magyar üzletek polcain, de Nagy hangsúlyozta, hogy a Nébih szigorúan fogja majd vizsgálni ennek körülményeit. Például, hogy csak olyan termékben és kizárólag olyan formában található-e meg a lisztkukacliszt, ami az engedélyben szerepel, vagy hogy megfelelően tájékoztatták-e a vásárlót az összetevőkről és az allergiás reakció kockázatáról. Ha egy termék elhasal, azt azonnal kivonják majd a forgalomból.

A lisztkukacok nagyon sok fehérjét, zsírt és rostot tartalmaznak, állítólag az ízük sem rossz, a felhasználásuk pedig alacsonyabb költségekkel, valamint kevesebb hulladékkal és kibocsátott káros anyaggal jár. Emiatt sokan hisznek abban, hogy fontos táplálékkiegészítőkké válhatnak majd – az EU lassan tíz éve támogatja is ezt a projektet, több uniós tagállamban pedig már évek óta árulják az ilyen élelmiszereket. Az európai rovaripar bővülésével korábban ebben a cikkben foglalkoztunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!