Két megkergült szurkoló beindított láncfűrésszel trappolt a Giro legjobb bringása mellett

2021. május 26. – 08:21

Másolás

Vágólapra másolva

A Giro d'Italia 16. szakasza a rózsaszín trikós Egan Bernal győzelmét hozta, de a tévénézők a kerékpárverseny egy csomó fontos jelenetéről lemaradtak az élő közvetítésben, mert a nyomorúságos körülmények között nem tudták megoldani, hogy élő képek jöjjenek a hegyek közül. Szerencsére a kamerák azért mindent rögzítettek, így utólag azért átélhető a bringások küzdelme.

És hát kaphatunk egy adagot az őrült szurkolókból is. Ketten alighanem most minden eddiginél tovább mentek. Azt már megszokhattuk, hogy Borat-mankiniben, szarvasagancsos sisakban, szuperhős jelmezekben trappolnak megvadult drukkerek a bringások mellett a kaptatókon nem egyszer veszélyeztetve a versenyzőket, de hogy mi visz arra valakiket, hogy beindított láncfűrésszel biztassanak valakit, az megfejthetetlen marad.

Bernal a több mint kétezer méter magas Giau-hágón nem biztos, hogy teljes nyugalomban maradt, amikor két utána rohanó fickó is berregtetni kezdte mellette a láncfűrészét. Szerencsére ennél veszélyesebb helyzet nem alakult ki, de az jól látszik, hogy a két fűrészes szurkoló magasról tojt arra, hogy a kordonok mögött kéne állniuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!