Orbán Viktor táviratfeladással búcsúztatta el a táviratot

2021. április 29. – 15:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mint azt április elején mi is megírtuk, a Magyar Posta a változó tartalomfogyasztási szokásoknak behódolva úgy döntött, hogy április 30-tól 174 év után érdeklődés hiányában megszünteti a táviratküldés lehetőségét. Ennek nyomán a Magyar Küldeményművészeti Társaság, a Spanyolnátha Művészeti Folyóirat és a Herman Ottó Múzeum-Miskolci Galéria felhívást tett közzé április 29-ére, melyben nagy távirat-küldözgetésre buzdítottak mindenkit, de a jelek szerint nem ők voltak az egyetlenek, akik még egyszer utoljára ki akarták használni ezt a lehetőséget, hanem például Orbán Viktor miniszterelnök is.

Erről természetesen videó is készült, melyben a miniszterelnök kalandjai a Dísz tér 15. szám alatt található postára vezetnek, ahol egy teljesen természetesnek ható párbeszédben közli, hogy táviratot szeretne feladni, mivel hallotta, hogy ez az utolsó lehetőség. Mivel a postán kapható táviratlapon kézzel írt üzenetet lehet küldeni, maximum 250 karakterig, a miniszterelnök neki is lát a körmölésnek, majd hosszas válogatás után kiválasztja a tökéletes díszlapot is mellé. Ez az ő olvasatában ránézésre az MB-V2-es kódjelű, bámulatos virágkompozíciót és egy ízlésesen elhelyezett „SZERETETTEL” feliratot is tartalmazó példány.

Ezúttal a miniszterelnök szerencsére nem tintázta össze a kezét – vagy legalábbis nem látjuk –, de az kiderült, hogy a kézírása még mindig nem túl olvasható, 2006-ban ez még állítólag arra utalt, hogy magányos, most meg a fene se tudja mire, de az biztos, hogy a postai alkalmazott nem tudta elolvasni, úgyhogy rá kellett kérdeznie, hogy biztosan az van-e a távirat végén, hogy „Ölel, fiad!”. Mint kiderült, tényleg ez volt ott, úgyhogy a miniszterelnök alighanem édesapjának, Orbán Győzőnek, küldhetett táviratot, esetleg édesanyját lepte meg vele a közelgő anyák napja alkalmából. Vagy esetleg egy világméretű átverés keretében próbálja csőbe húzni a Facebook-oldalának rajongóit.

Frissítés: A cikkben jeleztük, hogy a közelgő anyák napja alkalmából simán lehetséges, hogy Orbán Viktor inkább édesanyjának küldött táviratot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!