174 év után megszűnik a távirat Magyarországon

2021. április 06. – 10:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Április 30-tól megszünteti a táviratok kézbesítését a Magyar Posta, olvasható a vállalat honlapján, ahol a szolgáltatás iránt folyamatosan csökkenő igénnyel indokolják a döntést. A közlemény szerint amíg harminc éve még 8 millió táviratot küldtek Magyarországon belül évente, addig 2020-ban már csak 23 ezer táviratot adtak fel egymásnak üzleti ügyfelek és magánszemélyek.

A Magyar Posta 2600 postán kínálta eddig az április 30-án megszűnő szolgáltatást. „A távirat a maga korában óriási jelentőségű információtovábbító médium volt, de jelentősége előbb a telefon széles körű elterjedésével fokozatosan, majd az internet fejlődésével párhuzamosan drasztikusan lecsökkent” – írják, hozzátéve, hogy a távirat magyarországi kivezetése nem egyedüli példa, Európán belül Ausztria, Csehország, Németország, Hollandia, Franciaország és Szlovénia sem táviratozik már.

Magyarországon az első táviratot 174 éve, azaz 1847-ben Bécs és Pozsony között továbbították. Eleinte csak hivatalos táviratokat adtak fel, majd hamarosan megnyitották a lehetőséget a magánforgalom előtt is, idézik fel a rövid szöveges üzenetek őséről.

Szintén fontos, korábban bejelentett változás a Posta életében, hogy július elsejétől nem kézbesítik a napilapokat.

Mi akkor is kérdezünk, ha valaki nem akar válaszolni Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogass