Szeretnék a rendőrségnél dolgozni, de az olimpiai arany kicsit felborította az életem

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyon feljavította az edzéseit, hogy az olimpia előtt lelkileg maga alatt volt, az öttusa döntőjében úgy érezte magát, mint egy fesztiválon, a Himnuszt pedig azért zokogta végig, mert lepörgött előtte, amin keresztül ment a verseny előtt. Most jövök különkiadás Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázóval, akivel a felkészülése mellett a sportág és a személyes jövőjéről is beszélgettünk.

Néhány erősebb gondolatot az interjúból szöveges formában is kiemeltünk, ezeket itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!