Én még az ördögöt is támogatom, ha a Fidesz ellen van – Jakab Péter kampánya

Legfontosabb

2021. szeptember 11. – 09:17

Másolás

Vágólapra másolva

Csillogó szemű rajongók fogadták Jakab Pétert Lébényben, Mosonmagyaróváron és Pápán, a Jobbik elnöke helyenként alig szabadult szelfizők szorításából. Igaz, találkoztunk olyanokkal is, akik csak azért mentek ki az előválasztási kampány keretében tartott utcafórumára, hogy élőben nézzenek meg egy bohócot. A Jobbik elnöke szerint már lebontották a centrális erőteret, az ellenzéki pártok összefogása pedig erős, vigyáznak egymásra. Az is kiderült, hogy ha nem Jakab nyeri meg az előválasztást, akkor a nagyon elkötelezett szimpatizánsai szomorúan ugyan, de más jelöltekre is leszavaznának.

A Telexen bemutatjuk az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek országjáró kampányait. A Márki-Zay Péterrel készült videónkat itt láthatják, hamarosan következnek a Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Fekete-Győr András kampányairól forgatott anyagaink is. Az ellenzéki előválasztásra válaszul a Fidesz Stop Gyurcsány, Stop Karácsony címmel indított kampányt – ennek első pillanatait is megnéztük Budapesten.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!