Mindannyiunk ajtaján tört be kémfegyverével a kormány

Nincs okunk meglepődni, hogy végül eljutottunk a kémszoftverbotrányig, ahol a kormány túlhatalma szempontjából kellemetlen újságírók, jogvédők, üzletemberek és politikusok állnak a minimum szürkezónás és amúgy terroristák ellen kifejlesztett kémszoftver célkeresztjében. Hiszen a diktatórikus, autokratikus, vezérdominált, hibrid rezsim (folytasd a sort) rendszereken nincsen fék, ugye pont ez a lényegük, lásd még fékek és ellensúlyok kiiktatásának témáját.

Szóval valójában tudni lehetett, hogy végül bekövetkezik a kormány számára kényes emberek lehallgatásának szakasza, miután – közhelyek sora következik – az Orbán-kormány besöpörte a magánnyugdíjakat, bezárta a Népszabadságot, átírta a választási törvényt, szekálni kezdte meleg polgártársainkat.

Az emberi elme jellegzetessége azonban, hogy inkább nem néz két lépéssel előre, mert így legalább az a napunk békében telik. Így történhetett meg néhány éve például, hogy az okos MTA-s professzorok is csendben szöszögtek a laborjaikban, vagy próbáltak egyezkedni az aktuálisan kinevezett komisszárral, miközben csak az eseményeket kellett volna összekötniük egy koordináta-rendszerben, hogy kiadja: őket sem kerüli el a kormányzati daráló.

Ha ezt belátják, legalább csatlakozhattak volna valamelyik tüntetéshez, mondjuk a CEU-shoz, hogy ne teljes kussban tűnjenek el a kisgömböcben. (Felhívták a figyelmünket, hogy az MTA annak idején kiadott egy közleményt CEU-ügyben.)

De ugyanez a csendes kivárás zajlott a kulturális intézményekkel, egyetemekkel – talán az SZFE kivételével –, színfalak mögött bekebelezett vállalkozásokkal is.

De a lényeg, hogy aki nem nézett félre, annak nem meglepő, hogy az Orbán-kormány végül brutális kémfegyvert vásárolt, majd azt nem vagy nemcsak terroristák, bűnözők, hanem jogkövető újságírók, politikusok, üzletemberek ellen vetette be, mert úgy vélte, ők azok, akik veszélyeztetik az egyre korlátlanabb hatalmát.

Ami miatt mégis mellbevágó a sztori, hogy a rezsim ezzel érkezett el egy drámai fordulóponthoz. Eddig ugye cégeket, intézményeket, jogszabályokat és persze emberek jól targetált, de nagyobb csoportjait (migránsokat, melegeket vagy mondjuk a nyugdíjpénztári tagokat) abuzálták csak. A machinációik egy-két méterrel az ajtóinkon kívül zajlottak. Legalább az a minimális menedékünk megvolt, hogy amikor végre bezárjuk az otthonaink ajtaját, akkor ezek odakinn maradnak, és békében lehetünk a privát szféránkban, a szeretteinkkel vagy a saját gondolatainkkal.

Ez a határ omlott le most, pontosabban két éve, amikor a Fidesz-kormány beröffentette a Pegasus nevű kémszoftvert.

Vérfagyasztó érezni a rendszer hideg leheletét, amikor két barátom-kollégám telefonjait is hallgatta az Ismeretlen Állami Lehallgatótiszt, az ő magánügyeiken, családi fotóikon, személyes beszélgetéseiken is röhögcsélhettek az illetéktelen titkosszolgák, majd írhattak jelentést ügyeikről az illetéktelen kormánytisztviselőnek.

Mérföldkő ez, amikor egy kormány már nem érzi, hogy bármi is határt szabhatna a vágyainak és akaratának. A magyar kormány belépett az egyének privát szférájába, és az íróasztalunkon, a hálószobánkban, a gondolataink közt kutakodik. Már nem cégekről és intézményekről van szó, hanem a magánéletünkről. Hiába következik ez a rendszer logikájából, mégis sokkoló megtapasztalni.

És hogyha az eseményeket összekötjük, hova vezetnek a szálak? Elég megnézni, milyen társaságba sorolta Magyarországot a kémprogram. A jelek szerint még ezek az országok használták a rendeltetésétől eltérő célra is a Pegasust: Azerbajdzsán, Bahrein, Egyesült Arab Emírségek, India, Kazahsztán, Marokkó, Mexikó, Ruanda, Szaúd-Arábia és Togo.

Nem a földrajzi helyzetük, politikai irányuk vagy gazdasági fejlettségük, ami összeköti az országokat. Hanem hogy

ezeken a helyeken a hatalom rendszerszinten vegzálja állampolgárait,

hogy titokzatos módon tűnnek el vagy halnak meg újságírók, jogvédők, ellenzéki politikusok, a mindennapi életet pedig a lehalkított szavak és félénken körbenéző beszélgetések uralják.