A nagy vidéki tudományegyetemek januárban a kormány szándékainak megfelelően úgy döntöttek, hogy államiból alapítványi fenntartásúvá válnak. A modellváltás már 17 egyetemet érint, de a folyamatot éles viták kísérték. A kérdésről döntő szegedi szenátusi ülésen az átalakulást ellenző Szajbély Mihály professzortól elvették a szót, a szabálytalanság elleni panaszát elutasították. Szajbély Mihály pénteken az akadémikusokból álló Stádium 28 Kör vitáján tudta elmondani, mi a baj szerinte az átalakítással. Hozzászólását rövidítve közöljük. A Stádium 28 Kör egyetemi modellváltásról szóló pénteki vitáján Stumpf István kormánybiztos is ott volt, a vitáról a Telex tudósítását itt olvashatja.
„Az egyetemi modellváltás egyike azoknak az abszurd ötleteknek, amik az utóbbi évtizedben sorra valósággá váltak. A magam nevében beszélek, nem a Szegedi Tudományegyetem hivatalos álláspontját képviselem. Úgy gondolom azonban, hogy az egyetem polgárainak jelentős része egyetért velem: tisztázatlan feltételek és garanciák nélkül belemenni ebbe a modellváltásnak nevezett történetbe – történelmi felelőtlenség.
Azt, hogy pontosan mennyien értenek egyet velem, illetve mennyien vannak azok, akik feltétel nélkül támogatják a modellváltást, nem tudom. Dőreség lenne tagadni, hogy vannak a modellváltásnak támogatói is. Úgy gondolom, az egyik fontos probléma éppen az, hogy annak a felmérésére, mennyien támogatják a felkínált lehetőséget az egyetemi polgárok között, a január elején célkeresztbe került nagy tudományegyetemek egyikén sem került sor. Ez pedig arra utal, hogy sehol sem vették komolyan a felkínált választás lehetőségét, sehol sem gondolták el komolyan, hogy nemet is lehetne mondani. Lehet, hogy ebben igazuk is volt, de azért érdemes lett volna kipróbálni.
Szegeden így is közel álltunk nemhez, és az igen csak kis többséggel, több szempontból szabálytalan szenátusi szavazáson mondatott ki. Azt, hogy az ITM igen választ várt, és nem volt valódi döntési helyzet, igazolja, hogy nem szabta az alapítványi tárgyalások megkezdésének feltételéül a szenátusi ülés megismétlését, hanem a beadott panaszra adott válaszában a nyilvánvalóan szabálytalan döntés szabályosságát deklarálta.
Én magam a modellváltás kérdését mindvégig pragmatikusan igyekeztem kezelni. A természetes állapot az egyetemek állami finanszírozása lenne – erre azonban 2014 óta nincs esély. Lehet, hogy 2022 után lesz – de a parlamenti választások eredménye legalábbis kétesélyes, így pillanatnyilag a károkat kell csökkenteni. Minimális programként azért kell küzdeni, hogy a modellváltás eredményeként ne a kuratóriumok autonómiája (azaz önkényuralma) valósuljon meg, az egyetemi autonómia teljes felszámolásával, mint az SZFE esetében. Mert ez a veszély nagyon reális.
Ha a kormány komolyan gondolta volna, hogy az egyetemek maguk dönthetnek, akarnak-e modellváltást vagy sem, akkor világosan és idejében meg kellett volna fogalmazni magát az ajánlatot. Tisztázni kellett volna, hogy milyen jogosítványai lesznek a kuratóriumoknak, hogyan jönnek azok létre, kik és milyen arányban delegálhatják a tagokat, milyen lesz a viszony a kuratórium és a szenátus között, milyen garanciái lesznek az egyetemi autonómiának. Másként fogalmazva: az egyetemek rendelkezésére kellett volna bocsátani a tervezett alapítványok alapító okiratait. Ennek hiányában az egyetemi szenátusok csak hazárdjátékba kezdhettek: nem tudták, mire mondanak igen vagy nemet. Az igenlő szenátusi határozatokba foglalt garancia-elvárások e pillanatban jámbor óhajok, figyelembevételükre nincs garancia.
A modellváltás ráadásul a viszály almáját dobta az egyetemi közösségekbe. Szegeden biztosan, de az a gyanúm, hogy Pécsett sem jobb a helyzet. Hogy mi a helyzet Debrecenben, ahol a szenátus feltartott kezekkel sétált bele az alapítványba, azt nem tudom.
A Szegedi Tudományegyetem ma történetének talán legsúlyosabb bizalmi válságát éli. Karok fordultak egymással szembe, karok fordultak szembe saját szenátusi képviselőikkel is, ha azok nem a kar akaratának megfelelően szavaztak.
Azért, hogy az egységes szegedi egyetem két évtized alatt létrejött – pontosabban: nem kis munkával létrehozott – kohéziója, közös identitása pár hét alatt megrendült, elsősorban a fenntartó a felelős, amely váratlan újévi ajándékként úgy ajánlotta fel a modellváltás lehetőségét, hogy nem tisztázta az ajánlat részleteit, ráadásul lehetetlenül rövid, a higgadt belső kommunikációt ellehetetlenítő határidőt szabott a válasz kialakítására.
Természetesen lehet reménykedni abban, hogy az SZFE-ügy és a januári pécsi és szegedi tiltakozások, a szegedi szenátusi botrány után, és Stumpf István, a felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos józan eszének és befolyásának köszönhetően élhető modellek jönnek létre. Lehet bizakodni abban is, hogy ezek nem számolják fel az egyetemi autonómia maradékát is. Merthogy ne feledjük: az egyetemek autonómiája folyamatosan csorbult az utóbbi tíz évben. Lehet tehát bízni abban, hogy olyan alapító okiratok születnek, amelyek nyomán az alapítványi forma valóban a felsőoktatás színvonalának növekedése előtt nyit teret. Mint egyetemi polgár, én természetesen ezért szorítok. Tenni bőven lenne mit, és az alapítványi forma végülis nem ördögtől való. De az ördög, mint tudjuk, mindig a részletekben lakik.
És lássuk világosan, hogy a helyzet ma pontosan olyan, mint a rendszerváltás előtt, a Kádár-korban. Ebben az alapítványosítási történetben semmire sincsen intézményi és törvényi garancia, legfeljebb abban lehet reménykedni, hogy nem keményvonalas lesz a párttitkár.
Hogy ismét ide jutottunk, az engem mélységes szomorúsággal tölt el, és gondolom, ezzel sem vagyok egyedül.”
Szajbély Mihály irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Kommunikáció és Médiatudományi Tanszékének professzora, az SZTE szenátusának tagja.
