Több lehetőség lenne a négynapos munkahétben, ha nem a csodát várnánk tőle
Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Idehaza is sokan megfontolnák, hogy kevesebbet dolgozzanak akár kisebb fizetésért, de sok a buktató Antal Miklós, a téma kutatója szerint.
A járvány alatt milliók tapasztalták meg a világon, hogy a korábban megszokotthoz képest máshogy is lehet dolgozni, így nem meglepő, hogy az elmúlt években nemcsak a home office, hanem a négynapos munkahét témája is felkapottá vált a médiában. A világsajtóban számos kísérletről számoltak be, és itthon is több cég próbálkozott meg a munkaidő rövidítésével. A téma népszerűsége miatt azonban gyakran olyan kísérletek is végigfutottak a sajtón, amelyek nem voltak igazán komolyak. Ráadásul olyan részletek nem jelentek meg a cikkekben, amik kétségeket ébreszthettek volna az olvasókban.
Az egyik ilyen példa a Microsoft Japan 2019-es kísérlete volt Antal Miklós ökológiai közgazdász, az ELTE Új Vízió Kutatócsoportjának vezetője szerint, aki 2019 óta kutatja itthon a témát. Erről sok sajtótermék a pozitívumokat kiemelve számolt be, megemlítve például, hogy a cégnél 40 százalékkal nőtt a produktivitás. Antal szerint viszont a cikkek olyan alapvető kérdésekbe már nem mentek bele, hogy milyen tanulságokat lehet egy összesen egy hónapig tartó kísérletből levonni, vagy hogy ha tényleg ilyen hatékonyságnövekedést eredményezett a négynapos munkahét, akkor a menedzsment miért nem folytatta a programot 2019 augusztusa után.
– mondta Antal, aki szerzőtársaival több mint 3600 cikk tartalomelemzése alapján arra a következtetésre jutott, hogy a munkaidőcsökkentés megvalósíthatóságának és hatásainak bemutatása a médiában túlzóan pozitív és tudományosan megalapozatlan volt 2020 és 2023 között. „Több kevésbé komoly kísérlet kapott még nagy médiafigyelmet, miközben komolyabb változások nem kaptak akkora hírverést” – mondta Antal. Az előbbi kategóriába sorolt például egy csaknem 3000 fő részvételével lezajlott angliai kísérletet, amelyről a cikkek kihagyták azt a fontos részletet, hogy a résztvevők egy részének még nőtt is a munkaideje, és a csökkenés átlagban csak heti 4 óra volt. Vagy azt az izlandi kísérletet, ahol a tudósításokból az maradt ki, hogy a résztvevők bizonyos munkaköröknél nem tudták megoldani, hogy ugyanazt a munkát kevesebb idő alatt végezzék el.Ez inkább volt PR-akció, mint valódi kísérlet
Szerinte ezzel egyrészt az a baj, hogy mindez akadályozza, hogy a cégvezetők értesüljenek a potenciális buktatókról, és az irreálisan pozitív médiareprezentáció inkább elveszi a kedvet a kísérletezésről. „A másik probléma, hogy főleg olyan kísérletek kaptak nagyobb figyelmet, amelyekben változatlan fizetés mellett ugyanannyi munkát kellett végezni, miközben azok a kísérletek, ahol például bizonyos jövedelmi szint felett csökkent a fizetés, vagy egy széleskörű program részeként csökkent az elvégzett munka mennyisége, kutatói szemmel jóval érdekesebbek lennének” – mondta.
Szerinte a sajtóban gyakran olyan értékelések jelentek meg, amelyek alapján a négynapos munkahét minden – környezeti, gazdasági, jólléti – problémára megoldást kínál.
– mondta, hozzátéve, hogy az elmúlt időszakban már egyre többször jelennek meg árnyaltabb tudósítások is. Szerinte például Spanyolországban a 37,5 órás munkahét bevezetésének terveiről szóló cikkek alapján látszik, hogy a munkaidő csökkentése sok esetben érdekkonfliktusokkal jár. „Ezeknek a megharcolása történelmileg is egy nagyon fontos része volt a munkaidő csökkentésének, és azok az értékelések, amelyek szerint a munkaidő csökkentésével mindenki nyer, épp ezeket a konfliktusokat fedik el” – mondta.Ez kutatási szempontból nézve nonszensz. Vannak olyan helyzetek, amikor vagy az egyiket, vagy a másikat lehet a hasznok közül választani, de ettől még nem lesz értelmetlen a kísérletezés, csak át kell gondolni, hogy mi a célunk. Ennek hiányában gyakran lózungok szintjén marad az értékelés
Munkaalapú társadalomban is van rá kereslet
Antal elmúlt években készített kutatásainak eredményei alapján az egyik legfontosabb üzenet, hogy a munkaidő csökkentésének lehetőségei nagyon jelentősen függenek a társadalmi és egyéni, illetve munkaerőpiaci kontextustól, és az adott kísérlet jellegzetességeitől is.Ezt hangsúlyozta az arra vonatkozó kérdésre is, hogy ha Magyarországon a felmérések rendszeresen azt mutatják, hogy az emberek egyik legnagyobb problémája, hogy nem elégedettek a jövedelmükkel, akkor miért lehetne itthon releváns a munkaidő csökkentésének témája. Antal szerint a munkaerőpiac nagyon összetett, és a dolgozók megkérdezésével készült kutatásuk alapján az is látszik, hogy még
Magyarországon is beazonosíthatóak olyan szegmensek, ahol lehet igény a munkaidő csökkentésére, akár még a jövedelem csökkenése mellett is.
Az ezzel foglalkozó tanulmányban a hazai munkaerőpiacon hat csoportot különböztettek meg. Az elsőbe az ipari (kívülről szabályozottak), a másodikba az irodai munkakontextusok (jelenlétiorientáltak) jelentős része tartozik, a harmadikba például a legtöbb tanár vagy orvos (túlhajszoltak), de külön csoportot alkotnak az úton lévők (sofőr, postás), a kényelmesek (magasan képzett fehérgallérosok) és az önkizsákmányolók (például kutatók, egyéni vállalkozók) is.
Ezek közül leginkább az utóbbi három csoportban, például az IT-ban és a pénzügyi területen dolgozó jól kereső alkalmazottak, egyéni vállalkozók, kutatók és orvosok között azonosítottak be olyanokat, akikben lenne nyitottság arra, hogy csökkentsék a munkaidejüket, és ezzel párhuzamosan akár csökkenjen a fizetésük is. Antal szerint ugyanakkor a nyitottság felmérését bonyolítja, hogy a preferenciák pontosan hogyan és miért jönnek létre. Ha például valakinek az albérlet elviszi a fizetésének a felét, az egy más helyzet ahhoz képest, mintha valaki átlagosan keres, de alacsony a pénzügyi tudatossága, és ezért érzi kevésnek a jövedelmét. Előbbi esetben ugyanis valóban a több pénz (vagy akár jobb, a megfizethetőséget javító szakpolitikai intézkedések), utóbbiban viszont a kiadások racionalizálása lehet a megoldás.
Vannak tehát csoportok, ahol már most is van nyitottság, de a többiek esetében az is releváns kérdés, hogy milyen preferenciák alapján választják a több pénzt, és ezeken vagy az ezeket meghatározó tényezőkön lehet-e változtatni.
– mondta.És ugyan ez még mindig a kisebbség itthon, de már a jelenleg nyitottak száma sem olyan kevés együttesen, hogy ne legyen értelme a témával foglalkozni. Ráadásul inkább a jobban keresőkről van szó, akiknek ha csökkenne a fogyasztása, az környezeti szempontból sem lenne rossz
Nem csak a pénzért dolgozunk
Antal és szerzőtársainak tanulmánya szerint a jelenlegi irodalom alapján nem tudni arról eleget, hogy az emberek miért pont annyit akarnak dolgozni, amennyit dolgoznak. „A pénz-idő átváltás kezdő megközelítésnek jó, de amikor egy konkrét ember konkrét élethelyzetét vizsgáltuk, akkor szinte mindig kiderült, hogy ennél azért jóval többről van szó” – mondta erről.Az interjús kutatásuk alapján a pénz mellett a fejlődés lehetőségét, a hasznosság és az öröm érzését, az emberi kapcsolatokat, az autonómiát és az idő strukturálását azonosították be mint olyan tényezőket, amiket az emberek a munkában és munkán kívül igényelnek. Ezután azt vizsgálták, hogy a munkaidő csökkentéséhez való viszonyulást hogyan befolyásolja, hogy valaki az élet különböző területeitől – például munka, család, hobbik, közösségek – mit kap. Az emberek között persze jelentős eltérések vannak abban, hogy az egyes tényezőkre milyen arányban van igényük, és ezt a családi háttér mellett a kulturális kontextus is meghatározza. A kutatás is igazolta, hogy Magyarországon az anyagi biztonság kiemelten fontos, ami a munkaidő csökkentésével kapcsolatos attitűdökre is hatással van.
A preferenciák kialakulásának alaposabb ismerete persze a szakpolitika és a kísérletek tervezése szempontjából is alapvető fontosságú. „A munkaadó és a munkavállaló közti bizalom például azért nagyon fontos, és azért is látjuk inkább a fehérgalléros pozíciók esetében a kísérletezést, mert az ilyen munkahelyeken jellemzően nagyobb a bizalom. Ennek a hiányát mérési rendszerek bevezetésével lehet pótolni, amit viszont a dolgozók gyakran nagyon nem szeretnek” – hozott egy példát.
Szerinte egy másik jó példa arra, hogy milyen jelentős különbségek vannak ilyen szempontból a munkaerőpiacon, a 35 órás munkahét bevezetése volt Franciaországban 2000-től kezdve.
– mondta, hozzátéve, hogy szerinte az is látszik, hogy például a munkavállalók motivációja vagy annak hiánya kulcsfontosságú.Voltak olyan területek, ahol semmi nem történt, például az egyetemi kutatók ugyanannyit kutattak utána is. Voltak olyan területek, ahol trükközni kezdtek a munkaadók, azt mondták, hogy jó, akkor változtassuk meg a munkaidő definícióját, és akkor ugyanaz történik, mint eddig, de ezt most 35-nek hívjuk 40 helyett. És voltak olyan munkahelyek, ahol valódi csökkenés következett be
Ez azt is meghatározza, hogy a munkaerőpiac különféle szegmenseiben milyen intézkedések lehetnek célravezetőek, ha a munkaidő csökkentése a cél. Egy gyári dolgozónak például csökkenhet a munkaideje, ha az országos munkaidő csökken, de egy egyetemi kutatónál fontosabb lehet, hogy állandó pozíciója van, vagy folyamatosan kutatási pénzekre kell pályáznia.
Máshogy csinálják a nagyvállalatok, mint a kisebb cégek
Egy másik, hazai kísérletek eredményeit vizsgáló kutatás alapján az is jól látszik, hogy a cégek mérete is jelentősen befolyásolja a munkaidő csökkentésének lehetőségeit.A nagy, tőzsdén jegyzett cégek esetében a fizetéscsökkenéssel nem járó munkaidő-csökkentés egyik fő akadálya a részvényesek bizalmatlansága, ugyanis a részvényesek gyakran kételkednek a médiában megjelent kísérletek eredményiben, és attól tartva, hogy a munkaidő csökkentése a részvény értékének csökkenéséhez vezet, megakadályozzák a kísérleteket.
Egy másik nehézség, hogy az ilyen cégeknél minden eléggé formalizált, ami – különösen az ennek nem igazán kedvező hazai jogi környezetben – nehézkessé teszi a munkaidőt érintő változtatásokat. Ugyanakkor több erőforrásuk van egy ilyen átalakítás lebonyolítására, és még versenyelőnyt is jelenthet számukra, ha sikeres reformokat vezetnek be, és így meg tudják tartani a munkaerőt.
– mondta Antal Miklós.Ez különösen olyan iparágakban lehet sikeres, ahol nagy a küzdelem a munkavállalókért, hiszen a fluktuáció is nagyon drága lehet egy cégnek a toborzás és a betanulás költségei miatt
A kisebb cégeknél sok szempontból épp az ellenkezője igaz annak, mint amit a nagyvállalatoknál látunk. Nincs részvényesi nyomás, egy tulajdonos akár egymaga is dönthet, vállalva a kockázatot, hiszen az a saját pénztárcáján csapódik le. Ráadásul egy tízfős cégben informálisabbak a viszonyok, így a változtatást elég csak megbeszélni, nincsenek bürokratikus akadályok. A kis létszám miatt viszont egyéni szinten nagyobb a felelősség, és a vezetés gyakran a kiszámíthatóság növekedését várja el a reformért cserébe. A nehézségek ott jönnek elő, ha valaki kiesik: egy-két ember hiánya az ilyen szervezetekben már komoly fennakadást okozhat.
Több irányból is elindulhat a változás
A 20. században a szakszervezetek központi szerepet játszottak a munkaidő fizetést nem érintő csökkentésének kiharcolásában, ugyanakkor a befolyásuk számos fejlett országban nagyot csökkent az 1980-as évek óta, ezért nem egyértelmű, hogy a 21. században kik lehetnek azok, akik elérik, hogy csökkenjen a munkaidő. Antal szerint különféle helyzetekben különféle szereplők járulhatnak hozzá a változáshoz.„Igaz, hogy sok helyen, főleg az angolszász világban meggyengültek a szakszervezetek, de azért ez nem mindenhol alakult így. Németországban például jelentős szerepük volt a munkahét 35 órára csökkentésében a nehéziparban, és további csökkentésről is gondolkodnak. De adott esetben a kormányoknak is lehet szerepe, például ha bizonyos iparágakban a technológiai átmenetek munkanélküliséget okoznak. Ilyenkor a munkaidő csökkentése akár válságkezelési eszközként is előkerülhet” – mondta.
Emellett vannak munkáltatók, főleg kisebb cégeknél, akik értékalapon döntenek úgy, hogy bevezetik a rövidebb munkahetet. Az egyik kutatásukban vizsgált cég vezetője például azután döntött így, hogy egy egészségügyi probléma miatt kórházba került, ahol ettől átértékelte a munkához való viszonyát. Léteznek közösségi megállapodások is, ha például egy dolgozói csoport inkább választja a rövidebb munkaidőt, mint a magasabb bért. És Antal szerint a kulturális változásoknak is lehet hatása.
– mondta. Az ilyen kulturális átalakulások viszont szinte soha nem lineárisak: „néhányan elkezdenek ezzel kísérletezni, és lehet hogy sokáig nem sokan csatlakoznak hozzájuk, de egy ponton összejöhet a kritikus tömeg, és akkor hirtelen elkezdenek olyan elfoglaltságok kerülni a korábbi munkanapra, amit nem szeretnének kihagyni a többiek sem” – mondta erről.Például ha a jobban keresők egy része úgy dönt, hogy megengedheti magának, hogy csak négy napot dolgozik, ez státusszá válik, és kulturálisan kívánatossá teheti a dolgot
Antal szerint a változás dinamikája kiszámíthatatlan, de az biztos, hogy több irányból is elindulhat, és ezek a kezdeményezések képesek egymást is erősíteni. „Mindez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek ellenkező irányú trendek is, de hogy mik azok a tényezők, amik a munkaidő rövidítése felé hatnak, és ezek hogyan tudják egymást potenciálisan erősíteni: ezek azok, amiket egy kutató be tud azonosítani” – mondta.
