2025. január 24. – 03:58
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) havi rendszerességgel közzéteszi a kereseti statisztikáit, ami elnagyolt, általános képet mutat ugyan a magyarok jövedelmi helyzetéről, a pénzmennyiség eloszlásáról azonban még kevesebbet tudunk. Ráadásul nem csak a különböző munkakörök fizetései között vannak eltérések, bevételünk függ a földrajzi helyzetüktől is, és jelentős (akár tízszeres) különbségek vannak az egyes településeken élők jövedelmei között.
A térbeli társadalmi különbségeket és jövedelemegyenlőtlenségeket ábrázolja az alábbi térkép, mely az egy főre jutó jövedelmet jeleníti meg Magyarország településein. Az ábráról nagyon jól leolvasható, melyik országrészek fejlettebbek gazdaságilag, és melyek periferikus helyzetűek. Friss adatokkal sajnos nem tudunk szolgálni, mivel a KSH/NAV a településsoros jövedelemadatokat általában két-három éves csúszással szokta közzétenni, így a legkésőbbi adat 2022-es, amikor az infláció felívelése még csak elkezdődött az év második felében.
Az adat értelmezésével kapcsolatban fontos leszögezni az átlagkereset és az egy adófizetőre jutó (adóköteles) jövedelem közötti különbséget. Míg a KSH által havonta mért átlagkereset csak a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bérét mutatja meg, addig településszinten meg tudjuk nézni az adott évben helyben képződött személyijövedelemadó-köteles jövedelmet is. Ebben már a részmunkaidősök és a nem teljes évben foglalkoztatottak is benne vannak, illetve minden egyéb, nem munkaviszonyból származó, de szja-köteles bevétel. Előbbi tételek inkább lefelé, utóbbiak pedig felfelé húzzák az így kapott átlagot. A cikkben végig ezt a számot fogjuk használni, amikor jövedelemről írunk. (A KSH is használja a jövedelem fogalmát, de náluk ebben minden bejövő összeg, így például a segélyek és támogatások is benne vannak, mi pedig csak az szja-köteles bevételeket fogjuk érteni rajta.)
A két számítási módszer eltéréséből fakad az a különbség, hogy míg a KSH 2022-ben bruttó 455 és 563 ezer forint közé mérte az átlagkeresetet, addig a mi számításunk alapján az egy adófizetőre vetített havi jövedelem bruttó 369 ezer forint volt. A lenti térkép pedig ez utóbbi összeghez viszonyítva mutatja a települések jövedelmi szintjét.
Ez alapján a települések csupán 11 százaléka haladja meg az országos átlagot. Ezek a térképen a zöld különböző árnyalataival jelölt települések. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy ezeken a településeken él az adófizetők fele, mivel ezek nagyrészt a településhierarchia csúcsán lévő nagyobb népességű települések, a főváros és a megyeszékhelyek, valamint az ezekhez közeli agglomerációs települések. Ezeken kívül kiemelkedik még az atomerőmű miatt Paks, illetve a vegyipar miatt Tiszaújváros, de a balatoni települések között is van átlag feletti értékekkel bíró.
A legmagasabb egy főre jutó jövedelem viszont nem a fővárosra, hanem az 56 fős Tornakápolna és a 20 fős Gosztola településekre jellemző.
A Borsod és a Zala megyei kis településeken a turizmus dobja meg jelentősen az egy főre jutó jövedelmet. Budapest csupán a 31. legnagyobb egy adófizetőre jutó jövedelemmel bíró település, előtte számos a fővárosi és a győri agglomerációs zónába tartozó település található.
Az adófizetők másik fele a pirossal jelölt, szerényebb keresetű és alacsonyabb lélekszámú településeken él. Három megyeszékhely is idetartozik, az itt élők jövedelme nem éri el az országos átlagot, ezek sorrendben Kaposvár, Békéscsaba és Salgótarján. A legszegényebb települések azonban nem ezek, hanem a külső és belső perifériákon találhatók.
Külső perifériának azokat a határ menti területeket nevezzük, amelyek földrajzi helyzetükből fakadóan kevésbé csatlakoznak az ország gazdasági vérkeringéséhez, nehezen megközelíthetők és távol vannak a nagyobb gazdasági centrumoktól. Ezt a kedvezőtlen gazdasági helyzetet tudják felülírni a határon átnyúló együttműködések (például ami az osztrák határ közelében is megfigyelhető), amelyeket az Európai Unió interregionális pályázatai is támogatnak.
Külső perifériának számít a térképen is sok piros részt tartalmazó Baranya és Somogy megyék déli, Borsod és Szabolcs északkeleti, valamint Hajdú-Bihar és Békés délkeleti részei, de idesorolhatók Bács-Kiskun délnyugati és Nógrád középső területei is. Ezeken a helyeken nem ritka az országos átlag értékének fele, amely havi bruttó 200 ezer forint alatti jövedelemnek felel meg.
A belső perifériák ezzel szemben az ország belsejében lévő, de elmaradottabb területek, amelyek valamilyen közlekedési vagy természetföldrajzi tényező miatt nincsenek rajta a gazdasági tengelyeken. Ezek közé sorolható Jász-Nagykun-Szolnok megye északkeleti része, amely részben átnyúlik Heves megye délkeleti részére, illetve Tolna és Somogy megye határtérsége is.
Előbbi, a Tisza mentén fekvő térséget Tiszabő, Tiszaroff és Tiszabura településnevekkel lehet legjobban példázni, ezek elmaradásának háttere, hogy a szocializmus be- és áttelepítési programjainak, az erőltetett téeszesítésnek, a felelőtlen integrációs politikának és a problémák szőnyeg alá söprésének tulajdoníthatóan főleg romák lakta etnikai szegregátumok alakultak ki. Az ezeken a helyeken létrejött „szegénységi kultúrából” való kitörés rendkívül nehéz a középosztályhoz társítható kulturális szokásoktól eltérő megküzdési stratégiák, a napról napra élés miatt. A másik belső perifériás térségben pedig nemrég tartottak időközi választást.
Némileg torzítja az adatokat, hogy a most vizsgált számokban a nem egész évben és a részmunkaidőben dolgozók jövedelme is benne van. Ezt részben kiküszöbölendő, a legalacsonyabb jövedelmi sávba (az évente 300 ezer forint alattiba) tartozókat kivettük az adatbázisból. Ez az összeg havonta bruttó 25 ezer forint alatti keresetet jelent egy adófizetőnek, ami a nyugdíjminimumnál is alacsonyabb. Viszont az idetartozók konstans, 15 százalék körüli aránya arra enged következtetni, hogy ők nagyrészt azért kerültek ebbe a kategóriába, mert csak részmunkaidőben vagy idénymunkákban dolgoznak.
A legalacsonyabb jövedelmi sáv elhagyásával már a KSH által is nyilvántartott átlagjövedelemhez is közelebb kerültünk, hiszen így az egy adófizetőre jutó országos átlagjövedelem 425 ezer, a mediánjövedelem pedig bruttó 333 ezer forint volt 2022-ben. A következő térképen a települések átlagát ez utóbbi értékhez viszonyítottuk. Ez alapján az adófizetők 15,8 százaléka olyan településen él (ezek a lenti térképen pirossal jelöltek), amelyek átlagos jövedelme még a mediánt sem éri el. A fent vázolt térszerkezet sokat nem változott, viszont az itt pirossal jelölt térségek valóban az ország válságtérségeit mutatják.
Az adott település jövedelmi szintje a választói magatartással is összefügg, ahogyan a következő táblázatból kiderül. 2022-ben ugyanis a leggazdagabbnak számító 144 településen átlagban az összefogott ellenzék még jobb eredményt ért el, mint a Fidesz, ami nyilván nagyrészt Budapestnek volt köszönhető. Az összes többi kategóriában viszont a kormánypártok szerezték a legtöbb szavazatot, és ahogy haladunk a minél szegényebb területek felé, egyre nagyobb arányú a Fidesz győzelme.
A táblázat legérdekesebb része azonban mégsem a Fidesz támogatottsága, hanem sokkal inkább az ellenzék és a Tisza összehasonlítása. Az igaz, hogy minden kategóriában jobban teljesített a 2022-ben Márki-Zay Péter által vezetett lista, viszont a Tisza Párt lemaradása pont a közepes és a szegényebb települések esetében volt a legalacsonyabb. Ezeken a helyeken ugyanis Magyar Péter már 2024 júniusában majdnem hozta a korábbi összefogott ellenzék teljesítményét, attól csak 3 százalékponttal volt elmaradva.
A 2026-os választás egyik tétje pedig pont az lesz, hogy a Tisza Párt mennyire tudja elérni a legszegényebb szavazókat, és számukra jól közvetíteni az állami szolgáltatások elégtelen minőségét. Ennek előrejelzéséhez a június 9-i EP-választási eredmény jó kiindulópontot szolgáltathat.
