Magyar Péter hétvégén a Fidesz erődítményében toboroz

2024. augusztus 18. – 16:06

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar Péter országjárása a választások utáni nyári időszakra egy kevésbé látványos, ugyanakkor kulcsfontosságú szakaszába érkezett. A Tisza Párt vezetője a kórházakban tett figyelemfelkeltő látogatásai mellett, sorra keresi fel, a most megalakuló vidéki párt alapszervezeteket, vagy ahogy ők hívják, Tisza szigeteket.

Rég látott, özönvízszerű eső zúdult szombaton délután a Sopron és Győr között nagyjából félúton található rábaközi kisváros, Kapuvár utcáira. A zárt facebook csoportokban meghirdetett helyi Tisza Párt aktivista találkozóra a környék több településéről is érkeztek érdeklődök, akik a buszpályaudvar közelében található, a helyiek által csak „Zsuzsi kocsmájaként” emlegetett szórakozóhely kerthelyiségében gyűltek össze.

A helyszín akár szimbolikusnak is tekinthető, hiszen a kocsma közvetlen kertszomszédjában él a város jelenlegi fideszes polgármestere. Emellett a „Zsuzsi” egy klasszikus melós hely, a régies dunántúli poharazók minden bájával, szóval a legkevésbé sem tekinthető a helyi elitek által gyakran látogatott helyszínnek. A kerti asztalokon lilahagymás zsíros kenyér, nemzeti színű házi sütemények, illetve az esemény „batyus buli” jellege miatt, a részvevők által készített házias ételek várták a vendégeket. A kerthelyiségbe a kocsmán keresztül vezetett utunk, ahol meglepve tapasztaltuk: politikai eseményhez képest szokatlanul sok a fiatal.

Nemzeti színű aprósütemények várták a vendégeket – Fotó: Bódi Mátyás / Telex
Nemzeti színű aprósütemények várták a vendégeket – Fotó: Bódi Mátyás / Telex

Magyar Péter online jelenlétével is jelentős kihívást jelent a kormányoldal számára. A közösségi médiát most már hónapok óta uralja és maga mögé képes utasítani még Orbán Viktort is. Ez ma már nem is számít újdonságnak, az már sokkal inkább elgondolkodtató, hogy amíg a magyar politikai osztály tagjai éppen nyaralásukat töltik, Magyar Péter továbbra is nap nap után bukkan fel hazai egészségügyi intézményekben, veszt részt pártjának vidéki szimpatizáns találkozó eseményein. Személyes jelenlétének, szavazatszám többletben is megmutatkozó hatásáról már mi is beszámoltunk a tavaszi országjárásánál.

A választások eredményének ismeretében azonban ha úgy tetszik, ő kapta a legnagyobb házifeladatot is. Elemzők összecsengő véleménye szerint, 2024 második felében, össze kell huzoloznia azt a 2025-re már hibamentesen működő pártszervezetet, ami képes lesz felvenni a versenyt a Fidesznek, a társadalom legalsóbb rétegeibe is beágyazott hatalmi gépezetével. Ezek a zártabb szimpatizáns találkozók pontosan ezt a célt szolgálhatják a TISZA stratégiájában és a pártelnök személyes jelenléte, úgy látszik ebből sem hiányozhat.

A "Zsuzsi kocsma" bejárata és a Fertő tó Barátai Egyesület aláírásgyűjtő pultja – Fotó: Bódi Mátyás / Telex
A "Zsuzsi kocsma" bejárata és a Fertő tó Barátai Egyesület aláírásgyűjtő pultja – Fotó: Bódi Mátyás / Telex

A párt képviseletében a résztvevők megismerhették a Tisza egy másik újdonsült EP képviselőjét, Lakos Esztert, valamint egy korábbi jelöltjét Sopov Ildikó Évát is, ami talán abból a szempontból újdonságként hathatott, hogy róluk eddig nem sokat hallhatott a nagyérdemű.

Magyar jelentős késéssel érkezett az ország másik végéről, így viszont érkezése pillanatára pont elállt az addigra mindenkit eláztató eső és a kocsma sátrai alá beszoruló emberek újra kimerészkedtek a kertbe. Egy egyszerű kérdez felelekkel vette kezdetét az esemény hivatalos része. Kézről-kézre járt a mikrofon és lényegében lakossági fórum jelleget vett az összejövetel.

Magyar Péter a Tisza Párt szimpatizánsok gyűrűjében Kapuváron 2024. augusztus 17-én – Fotó: Bódi Mátyás / Telex
Magyar Péter a Tisza Párt szimpatizánsok gyűrűjében Kapuváron 2024. augusztus 17-én – Fotó: Bódi Mátyás / Telex

Kapuvár közigazgatási határának északi része a magyar-osztrák államhatárra esik. A napi szinten Ausztriába ingázók szerepét a helyi gazdaságban mi sem szemlélteti jobban, mintsem a város közepén található trafik, ami hajnali 4:30-as nyitással működik. A kérdések jelentős része érintette ennek megfelelően a bevándorlás, külföldön élő vagy tanuló magyarok kérdését, vagy éppen azt, hogy miért épp a magyar nemzetiség a legnagyobb külföldi munkavállalói kontingens ma a sógoroknál.

A beszélgetés egy pontján lehetett azaz érzése a tömegben meglapuló politikai elemzőnek, hogy az itteni emberek egy igen jelentős része, jobban benne van az osztrák politikai hétköznapokban, de Magyar arra kifejezetten ügyelt, hogy a beszélgetést visszavezesse a magyarországi témákhoz.

Kapuvár jelenleg az ország legfideszesebb választókerületének második legnagyobb települése, ahol a kormánypárt országgyűlési képviselője 2022-ben 3.5-szer annyi szavazatot kapott mint egységesült ellenzéki kihívója. A Tisza Párt ebből az alapállásból szerzett itt több mint 30 százalékot (1543 szavazatot), miközben a kormánypárt 52-t (2694 szavazat), ami még mindig jelentős előny, ugyanakkor a folyamat trendvonala hosszú idő után most először váltott negatívra a kormánypárt számára. A polgármesterválasztáson sokáig úgy tűnt, kihívója sem lesz a Fidesz jelöltjének, majd utolsó pillanatban egy független jelölt felvette az ajánló ívéket és végül 282 szavazatnyira megszorongatta a kormánypárti jelöltet.

A civilek júniusi polgármesterjelöltjét szintén fel lehetett ismerni a tömegben, miközben a résztvevők egy csoportja arról számolt be, hogy a jelenlegi polgármester, épp a kerthelyiségre nyíló piciny mosdóablakából kukucskálva fejezte ki érdeklődését az ott zajló esemény kapcsán.

Ez a Győr-Moson-Sopron megye 3-as OEVK, választási szempontból nem tartogatott különösebb izgalmakat az évek során, legfeljebb azt számolgathattuk, hogy hány tízezer további szavazatot vihet magával a Fidesz listájára a győztes kompenzációnak köszönhetően.

A most megjelenő 70-80 aktivistát azzal az útravalóval engedte el Magyar, hogy ezt a tetemes fideszes előnyt kell minél lejjebb faragni. Mint többször elmondta – hivatkozva korábbi elemzésünkre – nincs az a propaganda vagy kampány trükk, ami ellensúlyozni tudná a személyes beszélgetéseket, ezért mindenkit aktivitásra buzdított és arra, hogy beszélgessenek minél többet azokkal a rábaközi emberekkel, akik még nem Tisza Párt szavazók.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!