Unhack Democracy: Az idei választáson is tapasztaltak visszaéléseket a szavazatszámlálók

2022. április 20. – 18:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Közzétette a közel hatszáz – pártdelegált és önkormányzati választott – szavazatszámláló bizottsági tag beszámolóján alapuló előzetes jelentését az Unhack Democracy nevű, Belgiumban bejegyzett nemzetközi civil szervezet, amely a 2018-as magyarországi országgyűlési választások után alakult, hogy több más szervezettel együtt őrködjön a választás tisztasága felett.

A jelentés szerint a választási folyamatba vetett bizalom a négy évvel ezelőttihez képest a duplájára nőtt, de ezzel együtt is számos visszaélést jelentettek a megkérdezett szavazatszámlálók.

A jelentés főbb megállapításai:

  • Bár idén az ellenzék sikeresen mozgósított szavazatszámlálókat, a megkérdezettek 16 százaléka így is arról számolt be, hogy az általa észlelt csalásgyanús eseteket, például a szavazók befolyásolását, a szavazatvásárlást, az illegális mozgósítás gyanúját és a szavazás titkosságának megsértését nem
    jegyzőkönyveztették.
  • Jelentősen csökkent viszont az adminisztrációs hibák előfordulása.
  • A választásba vetett bizalom 2018-hoz képest a duplájára nőtt.
  • Az összes megkérdezett 7 százalékánál merült fel a láncszavazás gyanúja, ami összesen 23 esetet jelent.
  • A megkérdezett delegált tagok közel 5 százaléka számolt be illegális
    mozgósításról.
  • A delegáltak 11,5 százaléka szerint több mint tíz esetben több felnőtt tartózkodott úgy a fülkében, hogy a választó nem kért segítséget. A választott tagok közel 10 százaléka 2 és 5 közé teszi ezen esetek számát, további 6 százalékuk pedig 5 és 10 közé.
  • A megkérdezett delegáltak közel 15 százaléka válaszolta azt, hogy mozgóurnázás közben észlelt a választóra tett nyomásgyakorlást.

A jelentés a szavazatszámlálókkal szemben is megfogalmaz két fontos kritikát:

  • Az előző évekhez képest felkészültebbek voltak, de a megkérdezetteknek továbbra is hiányosak voltak az ismereteik a jogköreikről és a kötelezettségeikről.
  • Az Unhack Democracy tapasztalata szerint „a hatpárti 20K kezdeményezés,
    részben intellektuális kisajátítás által, a civil szereplők eddigi munkáját és
    erőforrásait felhasználva, úgy készített szakmailag több szempontból is
    megkérdőjelezhető tananyagot és toborzott SZSZB tagokat, hogy az
    érintett civil szervezeteket és azok szakmai javaslatait teljes mértékben
    figyelmen kívül hagyta”. Szerintük az ellenzéki szavazatszámlálás „ezzel
    együtt is összességében sikeresnek tekinthető, azonban a 20K hatpárti
    mozgalom tevékenysége és kommunikációja aggályokat vet fel az
    ellenzéki pártok a civilekhez való viszonyulásában”.

Mint a szervezet megjegyzi, nem állapítható meg, hogy a rendellenességek és visszaélések milyen mértékben befolyásolták a választás eredményét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!