Nézőpont: Inkább Gyurcsányt és Márki-Zayt, mint az összefogást hibáztatják az ellenzéki szavazók

2022. április 19. – 06:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az aktív szavazóknak egyaránt 57 százaléka tartja felelősnek Gyurcsány Ferencet és Márki-Zay Pétert az ellenzéki összefogás április 3-i kudarcáért a kormányközeli Nézőpont Intézet friss, Magyar Nemzetben ismertetett közvélemény-kutatása szerint. Gyurcsány esetében 28, Márki-Zay esetében 29 százalék gondolja azt, hogy az adott politikus nem tehető felelőssé a választási vereségért.

A Nézőpont Intézet idézett közvélemény-kutatásai 2022. április 4. és 6., illetve 2022. április 11. és 13. között ezer fő telefonos megkérdezésével készültek. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint.

A Nézőpont, illetve a kormányközeli média által következetesen baloldalinak nevezett ellenzéki szavazók többsége (mindkettőjük esetében az ellenzéki szavazók 53 százaléka) egyik nevesített politikust sem tartja felelősnek. Az ellenzéki táboron belül a szavazók nagyjából harmada okolta őket (Gyurcsány Ferencet 33 százalék, Márki-Zay Pétert 35 százalék) az ellenzék választási veresége miatt.

Az összes aktív szavazóra és az ellenzéki szavazókra is igaz, hogy a hatpárti összefogást kevésbé (46, illetve 25 százaléknyian) tartják az áprilisi kudarc okának.

A kutatással kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a Nézőpont annak a két ellenzéki politikusnak a felelősségét firtatta, akiknek az összemosására egy teljes kampányt húzott fel a kormányoldal a választások előtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!