Csókay András szerint a Szentléleknek köszönhetően aratott kétharmados győzelmet a Fidesz

2022. április 7. – 10:56

Csókay András szerint a Szentléleknek köszönhetően aratott kétharmados győzelmet a Fidesz
Csókay András a tavalyi kötcsei pikniken – Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A bangladesi ikerpárok szétválasztásáról ismert Csókay András idegsebész a kormányközeli Mandinernek értékelte a választási eredményeket. Csókay a Szentlélek beavatkozásával magyarázta, hogy némileg váratlanul a Fidesz–KDNP újabb kétharmados győzelmet aratott vasárnap:

„Vasárnap este meggyőződtem arról, amiben mélyen hiszek, hogy a Szentlélek nem ment szabadságra, hanem működik.”

Az orvos szerint rengetegen imádkoztak azért, hogy Magyarország a józan ész szerint válasszon, ami megindította a Szentlelket, aki „leszállt Magyarországra, és rengeteg embernek segített bölcsen dönteni”. Vagyis Csókay értelmezésében a Szentléleknek köszönhetően a Fidesz nyert április 3-án.

Arról is megkérdezték, hogy mit gondol arról a narratíváról, hogy a vidéki szavazók miatt nyert a Fidesz. Erre a kérdésre is bibliai magyarázatot adott az idegsebész.

„Ahol Jézus Krisztus belép a történelembe, vagy egy egyén életébe, ott mindig sok ellenlábas lép fel vele szemben. Fűti őket a bukott angyal, aki szintén nem megy szabadságra, mert mindig a rosszat akarja, rombolni próbál.”

Szerinte ez a szellemi harc a választások után sem fejeződik be, nekik is tovább kell harcolniuk, ahogy „Jézus is végigvitte harcát a gonosz ellen, kereszthalálán keresztül eljutva győzelméig, a feltámadásig”. Csókay bizakodó, hogy a kampány végeztével kiegyensúlyozottabbá válik a közbeszéd, szerinte megvan az esély a nemzeti megbékélésre. Ehhez a Szűzanyához, Magyarország királynőjéhez kell fordulnunk, ő hozhatja el számunkra a békét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!