Mérő László is szavazatszámláló volt, és már érti a vidéki világot, amelynek nagy többsége a Fideszre szavazott

2022. április 6. – 11:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Az idei választás során kettővel is gyarapítottam tévedéseim hosszú sorát (amiről tavaly egy negyed könyvet írtam, erről szól A dörzsölt szélkakas-könyv harmadik negyede). A nagyobbik és érdektelenebbik tévedésem az volt, amikor a választások előtt két héttel azt mondtam Veiszer Alinda interjújában, hogy most Orbán Viktor kétharmadot hétszentség, hogy nem fog kapni. Hát kapott, vastagon” – kezdte Mérő László matematikus, publicista, pszichológus szerdai Facebook-bejegyzését, amit előbb azzal folytatott, hogy az ellenzék elárulta Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelöltet, ami szerinte eltántorított majdnem mindenkit, aki „nem zsigerileg utálja a Fideszt”.

A matematikus úgy látja, Márki-Zay végig becsülettel küzdött, és bár valóban súlyos kommunikációs hibákat követett el, ő mégsem ezt látja a bukása okának, hanem az ellenzék kihátrálását. „A többi párt viselkedésére csak egy apró példa már a választás utánról: az ellenzéki eredményváróról két ember kivételével mindenki elszelelt MZP mellől. Előttem ezentúl nem áll meg egyik olyan párt sem, amelynek a vezetőitől ez kitellett. Így a szememben MZP-n kívül csak Donáth Annának (s így a Momentumnak) és Karácsony Gergelynek (az örök pártnélkülinek) maradt meg a becsülete, ők nem lógtak meg gyáván. A többiek részemről kuka. DK – kuka, Jobbik – kuka, MSzP – kuka, úgy, ahogy vannak. LMP, Párbeszéd, Együtt – á, rajtuk már kikukázni sincs mit. Pár lézengő díszlet-ember jó pénzért a Parlamentben, ennyi maradt belőlük” – írja, és noha Karácsonyról pártnélküliként ír, a főpolgármester hivatalosan nem az, ő a Párbeszéd társelnöke, legalábbis egyelőre.

Mérő László – Fotó: Zih Zsolt / MTI
Mérő László – Fotó: Zih Zsolt / MTI

A másik tévedésének felismeréséhez szavazatszámlálóként jutott hozzá. Sok más társához hasonlóan Mérő is azt gondolta, azért kell ott lenni, hogy a meggátolják a csalást, és mint írta, ezzel is ment oda Zemplénbe, Sárazsadányba.

„Nos, az ott eltöltött hosszú és fárasztó nap alapján biztosan merem állítani, hogy akkor sem lett volna csalás, ha nem vagyunk ott. (…) Valóban volt jó néhány tökéletesen fogalmatlan, naiv szavazó, talán agymosottak is, de hát ha valaki, aki nem lát jól, azt kérdezi az ő kíséretére kivonult két bizottsági tagtól, hogy melyik a szavazólapon az Orbán Viktor, akkor persze, hogy megmutatjuk neki, hova kell tenni a keresztet a Fideszhez. És amikor azt kérdezte, hová tegyen még egy X-et, azt mondtam neki, köszönjük, néni, ez jó lesz így. Mert erre tettem esküt, az lett volna csalás, ha hagyom, hogy érvénytelenítse a szavazatát” – fogalmazott.

Mérő szerint meglehet ugyan, hogy voltak csalások, láncszavazások, fizetett voksok, egyebek, de ilyesmit nagyon kevesen jelentettek, ők pedig nagyon figyeltek. A szavazatszámláló bizottságok jól működtek, a fideszes küldöttekkel is együtt tudtak dolgozni.

„Legalább húszezer emberben dőlt meg az a mese, amivel a mi pesti agyunk át lett mosva, hogy vidéken sötétség, tudatlanság, agymosás és csalás honol. A Fidesz valóban tarolt vidéken, de nem emiatt, hanem amiatt, mert sokkal jobb volt, mint az ellenzék. És ugyanezért még Budapesten is sikerült sokkal szorosabbá tennie a meccset, mint az pár héttel a választás előtt várható volt. (..) A magam részéről nem szerettem meg a Fideszt, nem bocsátottam meg az égbekiáltó disznóságait, viszont megszerettem és sok mindenben megértettem azt a vidéki világot, amely nagy többséggel a Fideszre szavazott. És szó sincs arról, hogy vidéken csak a Fidesz médiája látszik.”

Az ellenzéki szavazók száma Sárazsadányban 25-30 százalékra tehető, szerinte más falvakban is többnyire így alakultak a számok, és ez azért csak ennyi, mert az ellenzék nem volt elég meggyőző. Mérő életre szóló élményként írt a szavazatszámlálásról, mert alapjában változtatta meg azt, ahogyan ő Pestről látja a világot.

De többet ezeknek a pártoknak nem fog elmenni szavazatot számlálni, és szerinte az ellenzék legnagyobb vesztesége éppen ez – mármint nem ő maga, hanem az a húszezer, viszonylag jómódú ember, akik rászánták erre, a szavazás tisztaságának garantálására magukat, az idejüket, a pénzüket, mert ők ezért még fizetséget sem kaptak.

„Ezt a hatalmas erőforrást használhatta volna az ellenzék sokkal hatékonyabban is, ha nem azt a buta mesét kellett volna megcáfolnunk, hogy vidéken agymosott fideszesek elcsalják a szavazást. Erre lett elhasználva az energiánk ahelyett, hogy ezt a sok százmillió forintnyi értéket arra használtuk volna, hogy kitaláljunk egy sok mindenki számára vonzóbb alternatívát Orbánnal szemben.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!