A választást értékelte az ellenzéki összefogás: mindent megteszünk, hogy hasonló helyzet többé ne fordulhasson elő

2022. április 5. – 10:25

Másolás

Vágólapra másolva

„Április 3-án nem sikerült leváltanunk a magyar történelem legkorruptabb kormányát”

– írják közleményükben az ellenzéki összefogás pártjai, a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd. Az ellenzéki pártok közösen egyeztettek és értékelték a választási eredményt, amely szerintük „lesújtó Magyarország jövőjének szempontjából”.

A pártok közleményükben kitérnek arra is, hogy az eredmény ellenére sokaknak hálásak lehetnek, így a szavazóknak a bizalomért, az aktivistáknak, a szavazatszámlálóknak is.

„A választásokat követően kötelességünk levonni a tanulságokat is. Mivel a hat ellenzéki párt közös listával, közös jelölő szervezetként indult a választáson, ezt a munkát is közösen kell elvégeznünk”

– folytatták közleményükben, melyben azt írták, hogy a hatpárti ellenzék tagjai már a választás másnapján összeültek, hogy kiértékeljék az eredményeket, illetve „felvázolják az előttünk álló időszak főbb feladatait és hat párt további együttműködésének kereteit”. Hozzátették: „Mindent meg fogunk tenni, hogy hasonló helyzet többé ne fordulhasson elő.”

A Fidesz újabb kétharmadáról, annak fontos tanulságairól mi itt írtunk cikkünkben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!