Az Ördög ügyvédjének tartott Czeglédy és a volt honvédelmi miniszter küzdelme is nyitott

2022. április 3. – 18:24

Másolás

Vágólapra másolva

Vas 1-es választókörzetben – amelynek központja Szombathely – szintén nyitott a küzdelem. A Fidesz egykori honvédelmi minisztere, Hende Csaba és a DK-s Czeglédy Csaba, aki a bíróság szerint nem más, mint az Ördög ügyvédje, sokakat megmozgatott vasárnap: a választásra jogosultak 67,7 százaléka ment el szavazni 17 óráig.

Forrás: Telex
Forrás: Telex

A 2018-as rekord elérése a magas adat ellenére sem biztos: akkor urnazárásig 75,9 százalékos volt a részvétel.

Az a körzet akkor csak éppenhogy billegő volt: Hende 2018-ban 49,92 százalékot szerzett. Az akkori szocialista jelölt 30 százalékot szerzett, több ellenzéki jelölt között megoszlottak a szavazatok. (Nemény András viszont 2019-ben elnyerte a polgármesteri széket.)

Czeglédy az egyesült ellenzék jelöltjeként most nagyobb eséllyel indul, mint a megosztott ellenzék négy éve.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!