Az egészségügyről és az oktatásról is beszéltek az ellenzéki jelöltek

2022. április 2. – 18:33

Másolás

Vágólapra másolva

A kampányzárón Szabó Tímea (10. OEVK) azt mondta: Orbán legfőbb bűne, hogy fizetőssé tette az egészségügyet. Szerint a Fidesz annyira pusztította az állami ellátást, hogy az emberek nem jutnak hozzá az ellátáshoz az állami kórházakban. Ráadásul Óbudáról is elvontak 3,5 milliárd forintot az egészségügytől, többek között ezt is vissza fogja adni az új kormányzat. Varju László (11. OEVK) ehhez tette hozzá, hogy az ellenzék kormányváltás esetén meg fogja építeni az újpesti kórházat, ha holnap le tudják váltani Orbánt.

Kunhalmi Ágnes (15. OEVK) egy papírt lobogtatott a színpadon. Azt mondta, ez a bizonyíték arra, hogy Orbán hazudik. A papíron a március 10-i békenyilatkozat áll, amit a Orbán Viktor nyújtott be és a Fidesz mellett az ellenzék is megszavazott. Hiller István (16. OEVK) szerint vissza kell venni a vidéki tudományegyetemeket, és pedagógus béremelésre is szükség van.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!