Szabad Európa: Kiviszik, és meg is várják a kitöltést, nem hagynak időt az átgondolásra a szavazólapokat kézbesítő aktivisták Szerbiában

2022. március 30. – 15:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több vajdasági településen a posta helyett a Fidesz helyi partnere, a Vajdasági Magyar Szövetség aktivistái kézbesítik az április 3-i magyarországi országgyűlési választás és országos népszavazás szavazólapjait, már ahol kézbesítik, írtuk korábban: egyes településeken ugyanis az aktivisták nem kiviszik a szavazólapokat, hanem Messengeren értesítik a szavazópolgárokat, hogy menjenek be a helyi irodába, és ott adják le a szavazatukat.

Abban sincs feltétlenül köszönet, ha kiviszik, írja a Szabad Európa: a cikkben megszólaló névtelen nyilatkozó szerint ugyanis nem akarják meghagyni az embereknek a lehetőséget, hogy átgondolják, kire szavaznak, „kitöltsék és feladják postán vagy leadják a külképviseleten. Nem, ezek az emberek erőszakosan ragaszkodnak ahhoz, hogy amit kihoztak, azt vissza is vigyék. Ja, és ezek az emberek a VMSZ aktivistáiként mutatkoznak be” – mondta az egyik megszólaló.

A témával foglalkozó egyik újságíró szerint Pásztor István, a VMSZ elnöke március 11-én még azt mondta, hogy a VMSZ vagy a VMSZ-hez közel álló emberek besegítenek be a kézbesítési munkába. Aztán egy héttel azután, hogy VMSZ-aktivistaként bemutatkozó emberek kezdték el járni a településeket, Pásztor István már az ellenkezőjét nyilatkozta. Vagyis azt, hogy nem a párt aktivistái hordják a borítékokat, mondta a lapnak Tóth Imre, a Szabad Magyar Szó újságírója.

„De ha nem szerb postások és nem VMSZ-aktivisták, akkor mégis kik hordják ki házhoz a magyaroknak a leveleket? Hogy kerültek hozzájuk a levélszavazatok és miért ragaszkodnak makacsul és agresszívan ahhoz, hogy rögtön szavazzanak le a saját otthonukban az emberek, mert ők azonnal viszik is vissza a szavazatokat?” – tette fel a kérdést a Szabad Európának egy férfi, aki inkább személyesen vitte be a szavazatát a konzulátusra.

Problémásnak tartja az aktivisták általi kézbesítést az MKKP is, hiszen fennáll a befolyásolás lehetősége a Fidesz irányába, sőt, mint írták, a VMSZ helyi aktivistái „a Fidesz testvérpártjaként természetesen a Fideszre szavazásra kérik a címzetteket.” Hiába emeltek azonban kifogást emiatt a a Nemzeti Választási Bizottságnál, elutasították azt, így az MKKP a Kúriához fordult. A Transtelex friss cikke szerint Romániában is a Fideszhez kötődő szervezetek gyűjtenek levélszavazatos borítékokat. Arról, hogy igazából milyen könnyű kijátszani a szavazást, és milyen könnyen lehet más helyett szavazni, itt írt a Transtelex.

A Szabad Európa cikke szerint más problémák is előfordulhatnak, akad, aki szerint nem elég alapos a konzulátusra bevitt szavazatok eredetének ellenőrzése sem, de at is írják, több ellenzéki sem kapta meg a szavazólapját, köztük a Magyar Mozgalom oszlopos tagjai sem.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!