Kötelező kör az oroszok számára, hogy beavatkozzanak a magyar választásba, véli Karácsony Gergely

2022. március 29. – 20:44

Másolás

Vágólapra másolva

„Kormányt lehet váltani, csak ezt lehet tenni, nem azért mondom ezt, mert vasárnap választás van történetesen”

– így reagált kedden este Kunhalmi Ágnes az ATV műsorában, amikor arról kérdezték, hogy mit tehet az ellenzék az orosz kibertámadások ügyében.

Ahogy a Direkt36 Telexen megjelent tényfeltáró cikkéből kiderült: Putyin hekkerei is látják a magyar külügy titkait, az Orbán-kormány évek óta nem bírja elhárítani őket. A magyar külügy számítógépes hálózatát, belső levelezését, sőt még az államtitkokat továbbító védett hálózatot is orosz támadók törték fel.

Erről az ügyről később Karácsony Gergelyt is kérdezték a műsorban, aki arról beszélt, hogy az orosz szolgálatok mindig „ott sertepertéltek a nagy választásoknál”, például a brexitnépszavazásba és az amerikai elnökválasztásba is beavatkoztak már korábban.

„Tekintettel arra, hogy az Európai Unió legoroszbarátabb kormánya a magyar kormány, én azt gondolom, hogy az egy kötelező kör ebből az érdekszférából, hogy a magyar választási kampányba is beavatkozzanak”

– jelentette ki Karácsony, majd arról beszélt, hogy az úgynevezett Városháza-ügy legfontosabb dokumentumai egy Putyin-közeli oligarchacsalád magyarországi székházában készültek, márpedig ha ezeknek az elkészüléséről nem tudott volna az orosz titkosszolgálat, akkor a készítők az életükkel játszottak volna. A főpolgármester szerint az orosz beavatkozás része volt, „ez a kvázi botrány”, amiről egyébként azt is állította, hogy azt semmi nem támasztotta alá.

Karácsony a műsorban ezenkívül hajmeresztőnek nevezte azt, hogy az orosz kibertámadás következtében nemcsak a magyar kormánynak, de a szövetségeseinek, vagyis az EU-nak és a NATO-nak az adataihoz is hozzáfértek, szerinte ennek önmagában elegendő indoknak kellene lennie a kormányváltáshoz.

Ahogy arról a Telex is beszámolt korábban, az Egységben Magyarországért Szijjártó Péter külügyminisztert kedden lemondásra szólította fel. A hatpárti ellenzék szerint ugyanis az ezen a napon nyilvánosságra került információk alapján az oroszok már nem a spájzban vannak, hanem a kormány dolgozószobáiban: az orosz titkosszolgálat évek óta gyakorlatilag korlátlan hozzáféréssel rendelkezik a Külgazdasági és Külügyminisztérium teljes informatikai rendszeréhez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!