Budapesten jelentette be Hende Csaba, hogy új kézilabdacsarnokot kaphat Szombathely
2022. március 28. – 13:15
Budapesten jelentette be a szombathelyi egyéni választókerületi fideszes jelölt Hende Csaba és Kocsis Máté, a kormánypárt parlamenti frakcióvezetője, hogy Szombathelyen új kézilabdacsarnok épül – írja az MTI.
Hende Csaba Vas megye 1. számú választókerületének képviselőjelöltje, kiegészülve Kocsis Mátéval, aki amellett, hogy a Fidesz frakcióvezetője, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke is, együtt bejelentették, hogy saját kézilabdacsarnokot kap a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia (SZKKA). A budapesti bejelentésen részt vett a Pődör Zoltán, a kézilabdaklub elnöke is.
Kocsis Máté a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az új, általa vezetett elnökség célja volt, hogy „a 2010-es évek végéig stabilizálják a klubok anyagi helyzetét, valamint tömegesítsék a sportágat.” Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy 26 ezerről 104 ezerre nőtt az igazolt kézilabdázók száma.
Hende Csaba pedig arról beszélt, hogy a sportra költött pénz egy az egyben egészségügyi beruházás is.
A mostani látványtervekkel kapcsolatban Hende megjegyezte, hogy ezek egyelőre lehetőségek, egy hosszú távú projekt első lépései, a megvalósulást még számos politikai, gazdasági és világfolyamat befolyásolhatja.
A saját csarnok építésének terve, illetve az ide vágó kormányzati ígéretek már régóta állandó témát jelentenek Szombathelyen. A projekt megvalósulását az ellenzéki vezetésű önkormányzat januárban azzal támogatta, hogy ingyenes használatba biztosított telket az SZKKA-nak. Mindezt Czeglédy Csaba indítványozta, aki jelenleg a önkormányzati képviselő, de a DK-s politikus-ügyvéd indul az ellenzék közös jelöltjeként Hende ellen a választókerületben országgyűlési képviselőjelöltként is.
Czeglédy egyébként Facebook-oldalán kampányfogásnak minősítette a mostani, budapesti bejelentést. Álláspontja szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben nem a kézilabdacsarnok építése a legfontosabb dolog. Szerinte ennél szükségesebb fejlesztésekre kéne előbb pénz, utána szabad csak újabb csarnok építésébe kezdeni. Kiemeli továbbá, hogy az új létesítmény maximum edzőcsarnok lehet, „ami kizárólag a fiatalok edzésének feltételeit biztosítja, és amit iskoláink is használni tudnak majd.”
A városban bő 3 évvel ezelőtt lett először téma, hogy a város kézilabdázóinak saját csarnokra van szüksége. 2019-ben az SZKKA saját honlapján tett közzé egy bejegyzést „Kell a saját kézilabda-csarnok” címmel. Azóta Hende Csaba fideszes országgyűlési képviselő a helyi kézilabdaklub társadalmi elnöke lett, januári megválasztása után pedig konkrét célnak tűzték ki a csarnok megépítését – számolt be a hírről Szombathelyi Televízió.
Vas megye 1. számú egyéni választókerületében a héten szoros küzdelem várható a két képviselőjelölt, Hende Csaba és Czeglédy Csaba közt. A választókerülettel és az ott zajló küzdelemmel külön videóban is foglalkoztunk.