Novák: Mi, nők nem a háborút akarjuk megnyerni, hanem a békét

2022. március 10. – 09:49

Másolás

Vágólapra másolva

A legtöbb magyar ember számára a mai nap egy átlagos csütörtök, és legfeljebb az esti híradásokból értesül, hogy új köztársasági elnöke lesz Magyarországnak. Ma Önökön, demokratikuson választott képviselőkön keresztül választ új köztársasági elnököt az ország – fordult az Országgyűléshez, és leginkább a kormánypárti széksorokhoz Novák. Joguk van tudni, hogy ki az az ember, akire szavazhatnak, milyen mondanivalója van ma a magyarok számára – mondta. Ezzel folytatná, ha nem rúgta volna ránk az ajtót a háború.

Fotó: Németh Sz. Péter / Telex
Fotó: Németh Sz. Péter / Telex

Az Oroszország által indított háború „védhetetlen és megmagyarázhatatlan” Novák szerint. A járvány után elszabadult „egy másik pusztító vírus”, egy olyan országban van háború, ahol magyarok aggódnak az életükért, jövőjüket. Elmesélte, hogy a múlt héten a Magyar Református Szeretetszolgálat nagyköveteként a Kárpátalján járt, hogy kifejezze, azok a magyarok, akik ottmaradtak, nekünk legalább ugyanolyan fontosak nekünk, mint akik elmenekültek.

A bajban összefogást látunk, erre békeidőben is nagy szükség lenne – mondta, majd arról beszélt, hogy miként segítik az egyházak, a segélyszervezeteket és az emberek a menekülteket, és „a válságkezelésben sokat tapasztalt kormány minden szükséges emberi és anyagi erőforrást biztosít a katasztrófa következményeinek mérséklésében”. De segítenek a tanárok, a mérnökök, az ápolók, a katonák, a rendőrök. „Egymást segítjük a bajban, köszönet érte” – mondta Novák.

„Nincs rosszabb egy háborúnál. Lángba akarja borítani mindazt, ami értékes számunkra” – fogalmazott, megtámadja a nyugalmat, a hétköznap biztonságát, a ma kiszámíthatóságát és a holnap derűjét. Lelki, szellemi megújulásra van szerinte szükség.

„A magyarok békét akarnak. Mi, nők nem a háborút akarjuk megnyerni, hanem a békét”

– fogalmazott a Fidesz államfőjelöltje. Teréz anyát idézve azt mondta, a béke egy mosollyal kezdődik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!